Korábban terjedelmes monográfiát írt Majakovszkijról és Brodszkijról, amelyeket számos nyelvre lefordítottak. Budapesti tartózkodásának idején - az orosz irodalmi doktori program meghívására - az ELTE bölcsészkarán oroszul tartott előadást, és magyarországi forrásokat vizsgált a jövő évi Wallenberg-centenáriumra készülő nagy Wallenberg-életrajzához.
- Majakovszkij, Brodszkij és mások után most Wallenbergről ír. Hogy jön ő a képbe?- A hetvenes években az orosz irodalom kutatójaként kezdtem a pályámat, ezért mentem 1976-ban Moszkvába, ahol Majakovszkij 1917 és 21 közötti futurista korszakáról írtam a doktori disszertációmat. Ott ismerkedtem és barátkoztam össze Majakovszkij szerelmével, Lili Brikkel, aki később az esküvői tanúm is volt, és akitől rengeteg anyagot kaptam. Őt - lévén zsidó - kihagyták a Majakovszkij-életrajzokból, egy szovjet Majakovszkij-életrajzban ugyanis a költőnek nem lehetett zsidó szerelme. E barátságnak köszönhetően közölhettem a levelezésüket, Majakovszkijról pedig később életrajzot írtam, amelyet azóta számos nyelvre lefordítottak. De írtam könyvet a svéd Szent-Pétervárról is. Szent-Pétervár helyén ugyanis - már a vikingek óta - hatalmas svéd város volt, a negyedik legnagyobb, csak erről az oroszok nem szívesen beszéltek. A svéd külügyminiszter egyébként két évvel ezelőtt ezzel a könyvvel ajándékozta meg Medvegyev elnököt. Wallenberg történetének megírása új feladat számomra, hiszen nem vagyok specialistája a magyar történelemnek, és korábban Wallenberg személyéről sem tudtam többet az átlagos svéd újságolvasónál. Egy évvel ezelőtt, 2010 márciusában azonban felhívtak a svéd külügyminisztériumtól, és azt kérdezték, nem volna-e kedvem könyvet írni róla, amit a 2012-es Wallenberg-centenáriumra jelentetnének meg. Azonnal megtetszett az ötlet, de mindjárt azt is kikötöttem, hogy a könyv nem a „Wallenberg-ügyről" fog szólni, nem csak budapesti hónapjairól, eltűnéséről és haláláról, én Wallenberg életrajzát akarom megírni, a családi kötelékekkel és az ifjúságával együtt. Életének első harminckét évét ugyanis minden életrajz elintézi néhány oldallal: azzal, hogy az egyik leggazdagabb svéd család sarja volt.
- Valóban, könyvekből, újságcikkekből rengeteget tudunk a budapesti időszakról, hiszen ezeket a hónapokat a túlélők közül is sokan elmesélték. Ismerünk eseteket, és a történetekből egy nagyszerű, bátor férfi portréja bontakozik ki a szemünk előtt. De olyan jó lenne tudni az igazságot a motivációjáról, például, hogy mi hozta őt Pestre? Miből táplálkozott rendkívüli elkötelezettsége? Fejlett igazságérzetéből? Náciellenességéből? Netán kalandvágyból? Az ön számára mi derült ki Wallenberg személyes indíttatásáról?
- Nem tudom, hogy ismerem-e az igazságot, de amikor felhívtak a külügyminisztériumtól, én is ezt mondtam: engem leginkább a lélektani motívumok érdekelnek. Vajon ki volt az az ember, aki 1944 júliusában Magyarországra érkezett? Valamiért vagy valami ellen akart harcolni? Többféle magyarázat létezhet. Nagyon is hihetőnek tűnik, hogy jövetelében szerepet játszott az a tény, hogy a családjában - amely svédországi mércével mérve olyasmi lehetett, mint Magyarországon Weiss Manfréd családja, nevét egy XIX. században alapított hatalmas vállalatbirodalom viselte, ipari vállalatok és bankok - mindenki nagyon sikeres volt. Abban a családban az emberek gondoskodtak egymásról. Egy Wallenberg mindig számíthatott rá, hogy állást kap valamelyik családi vállalkozásban. Raoul sosem kapott állást a családtól.
- Ő volt a Wallenberg család fekete báránya? Amolyan örök vesztesnek tartották?- Szerintem az lehetett vele a bajuk, hogy más volt, különbözött a család többi tagjától. Először is: még születése előtt elvesztette az apját, akit szintén Raoulnak hívtak, és aki huszonhárom évesen meghalt. Ezért a fiú taníttatásáról a nagyapja gondoskodott, aki nagykövet volt Japánban, majd Isztambulban, és ezért „levelező tagozaton" nevelte unokáját. Nevelőapja nagyon rendes ember volt, de az apját nem pótolta. Tudjuk, hogy építészetet tanult, három évig járt a michigani egyetemre, ahol a legjobb eredményeket érte el, aztán visszatért Svédországba, és megpróbált elhelyezkedni a család segítségével, de nem tudott. Bankban nem akart dolgozni, mert úgy érezte, az nem neki való. Más lehetőséget pedig nem kapott, jóllehet a családi birodalomban biztosan akadt volna számára is valami.
- Volt ennek valami konkrét oka? Miért nem akarták foglalkoztatni a rokonai?
- Mert annyira különbözött a természete a család többi tagjáétól. Raoul impulzív volt, ő nem számoszlopokat szeretett olvasni, hanem könyveket. Rettentően elütött a családtól. Elragadó volt, beszédes, nagyon szellemes, kitűnő humora volt, ragyogóan utánzott másokat. A környezete a hasát fogta a nevetéstől, ha produkálta magát. Abban is egyedülálló volt, hogy nagy emberbarát volt, tele segítőkészséggel.
Budapesti diplomáciai küldetésére amerikai javaslatra került sor, amivel a svéd külügyminisztérium is egyetértett, és támogatták őt a stockholmi zsidók is, akikkel a magyar, zsidó származású Lauer Kálmán révén került kapcsolatba. Lauernek ugyanis, aki egy kis, zöldségben és libamájban utazó élelmiszer-kereskedelmi cég tulajdonosa volt, ahol Wallenberg végül állást kapott, rokonai éltek Budapesten, akiket a német megszállást követően ki akartak menteni Magyarországról. Wallenberg tehát amerikai és svéd megbízásra jött Budapestre. Minden oka megvolt rá, hogy eleget tegyen a megbízásnak, hiszen szerette Amerikát, ott tanult, ragyogóan beszélt angolul, ráadásul egy ilyen akcióban való részvétellel a családjának is bizonyíthatott volna. Meg aztán tizenhatod részben zsidó is volt, anyai ágon egy rendkívül gazdag zsidó család leszármazottja, amely a XVIII. század végén költözött Svédországba, de már az első nemzedékben áttért keresztény hitre. Ezt az apróságot azzal szokták elintézni, hogy „ugyan már, senkit sem érdekelt azokban az időkben a család származása, nem számított, hogy az ősök között zsidók is voltak". Kutatásaim során azonban olyan bizonyítékokat találtam, amelyek azt mutatják, hogy Wallenberg zsidónak tekintette magát.
- Ő maga írt erről valahol?
- Írásos nyoma nincsen, de a húga, Nina, beszélt róla, hogy nem tudott a zsidó ősökről egészen a harmincas évekig, amikor is az egyik unokatestvérük hozzáment egy némethez. Raoul viszont tudott a felmenőkről. Erről egykori katonatársa beszélt, aki később filozófiaprofesszor lett, tehát nem az a fajta ember, aki kitalál mindenféle meséket. Neki Wallenberg mondta, hogy „ha valaki félig zsidó, félig Wallenberg, azt nem lehet legyőzni". Ennek a katonatársnak tehát azt állította, hogy félzsidó, ami persze nem felelt meg a valóságnak. És ugyanezt mondhatta a stockholmi amerikai nagykövetnek is, aki a Wallenberggel a budapesti küldetésről folytatott tárgyalások után a washingtoni külügyminisztériumnak küldött feljegyzésében azt írta: „és ő maga történetesen félig zsidó". Wallenberg tehát ezt mondta neki. Hogy miért? Vagy mert nagyon akarta a budapesti állást, vagy mert fontosnak tartotta az ereiben csordogáló zsidó vért. Ebben a pillanatban még nem tudom, mekkora a jelentősége ennek. Mindenesetre elképzelhető, hogy az amerikaiak, a svéd külügy, Lauerék és a stockholmi zsidók mellett ez is szerepet játszott abban, hogy Wallenberg Pestre jött. Egyébként korábban, 1942-43-ban többször is járt már Budapesten, egy magyar kortárs visszaemlékezésből tudjuk, hogy afféle playboy volt, ismerte ifjabb Horthy Miklóst és egy sor gazdag, előkelő fiatalembert, úgyhogy amikor 44-ben megérkezett, volt kivel fölvennie a kapcsolatot. És ez az, ami engem érdekel: itt van ez a fiatal playboy, a leggazdagabb svéd családból, aki eljön Budapestre, hogy olyasvalamit csináljon, ami ellentétben áll mindennel, amit egész addigi életében tett. Életének ez a második korszaka teljességgel különbözik az elsőtől. Ez az a nagy drámai fordulat, amit meg szeretnék mutatni a könyvemben.
- Milyen forrásokból dolgozik? Mekkora levelezés maradt Wallenberg után? Voltak-e naplói? Gondolom, a források jelentős része visszaemlékezés, oral history.
- Maradtak tőle levelek, sok mindent kaptam, amit előttem senki sem láthatott. A levelekből egy rettentően tehetséges ember képe rajzolódik ki. Egy író veszett el benne. Anyjának küldött egyik levelében például elmeséli, hogyan rabolták ki Amerikában. Egy hivatásos író nem írhatta volna meg jobban. Egy másik levelében arról számol be, hogyan próbált életet lehelni egy mosógépbe. Ellenállhatatlanul mulatságos. Rendkívül elbájoló ember lehetett.
- Milyenek voltak a családon kívüli kapcsolatai?
- Erről nagyon keveset lehet tudni. Ez az életrajzírás egyik nagy problémája, hogy nagyon jól dokumentált évek után olyanok következnek, amelyekről szinte semmi sem maradt ránk. Sokat utazott, útjairól sok levelet írt, de amikor Svédországban tartózkodott, ott volt neki a telefon, tehát nem írt levelet. 1936-ban tért haza Amerikából. Az 1936 és 1944 közötti időszakból alig maradt ránk levél. Társasági életét nem tudtam feltérképezni. Nina húga sokkal fiatalabb volt nála, meg aztán nyilván egy lánynak amúgy sem mesélt volna sokat.
- Talált-e valami új adalékot a budapesti időszakról? Valami olyat, amire Lévai Jenő és a többi visszaemlékező vagy Wallenberg-könyvében Ember Mária nem tér ki?
- Az életrajzírónak bele kell helyezkednie abba a helyzetbe, amelyben hőse élt, és amelyben nem lehetett tudni, hogy mit hoz a következő nap. Én azzal, hogy megírtam a korszak kronológiáját, megpróbáltam „rendet teremteni" ebben az időszakban. Mi történt Wallenberggel, mi történt a magyar politikában, mi történt a fronton. Ilyen módon az ember olyan összefüggéseket lát meg, amelyek nem lennének nyilvánvalóak. Lévai könyve nagyon jó, de teljesen strukturálatlan.
- Minden általam ismert szövegből az derül ki, hogy emberfeletti bátorságot tanúsított azokban az időkben.
- Minden, amit a hősiességéről írnak, igaz. Csak a róla szóló könyvek szerzői nem írják le pontosan, hogy ami történt, mikor történt. Márpedig 1944-ben nem mindegy, hogy Magyarországon valami szeptemberben vagy novemberben történt-e. Wallenberg történetét tudományosan még senki sem dolgozta fel.
- Megmaradtak-e azok a levelek, amelyeket Budapestről küldött a családjának? Ezek értelemszerűen nem szerepelhetnek a magyar nyelvű könyvekben, ugyanakkor - feltételezem - nagyon fontos források.
- Rendszeresen írt jelentéseket a svéd külügynek, és néhány - alig négy vagy öt - levelet az anyjának. És írt Lauer Kálmánnak is. Lauer is írt neki, és feltehetően az anyja is, de ezek a levelek nem maradtak meg. Beszámolóiból az derül ki, hogy minél bonyolultabbá vált a helyzet, annál boldogabb volt. Lauernek 44 december 8-án ezt írja: „izgalmas és kalandos itt a helyzet. Embertelenül túl vagyok terhelve munkával. A városban bűnözők lófrálnak, verik, kínozzák és agyonlövik az embereket. Csak az én felügyeletem alatt álló emberek közül negyvenet raboltak el és kínoztak meg. Mindent egybevetve azonban jókedvűek vagyunk és élvezzük a harcot." Azt írja, ezek életének legjobb hetei. Az anyjának és Lauernek írott leveleiben olykor szó szerint ugyanazt írja.
- Látom, németül írt. Miért nem svédül?- Mert az itteni titkárnőjének diktált, aki nem tudott svédül. A levelezésben szó esik a jövőjéről, a családon belüli helyzetéről. Egyik levelében azt kéri Lauertől, szóljon az érdekében apja unokafivérének, Jacob Wallenbergnek. Nyilvánvalóan foglalkoztatta a jövője, állást szeretett volna kapni a családi birodalomban.
- Készített-e interjúkat egykori túlélőkkel, akik Wallenbergnek köszönhetik az életüket?
- Nem volt rá szükségem. Svédországban még vannak néhányan, de nagyon öregek, és a történetek írásban is hozzáférhetők, voltaképpen már mindenki elmondta a maga esetét. A nehézséget inkább a kronológia összeállítása jelenti, és persze az, hogyan lehet a sok mozaikkockából összeállítani a történetet. És mi az, ami a Wallenberg munkájához tartozó technikai, szervezési kérdésekből belekívánkozik a könyvbe. A könyv budapesti részét a nyár előtt befejezem, aztán az élete hátralévő része következik, ami véleményem szerint 1947 őszén ért véget.
- Erről annyi mindent összeírtak már. Időről időre megjelenik valahol egy hír, hogy valaki valahol, egy orosz börtönben találkozott egy szakállas öreg svéddel, és akkor mindig újra elindul a találgatás. Mi támasztja alá, hogy Wallenberg 1947 őszén halt meg?
- Számomra ez tűnik a leghihetőbbnek. 1947-ben halt meg. Nem igaz a szívinfarktus. Megölték. Mindenesetre kívánom is neki ezt a korai halált, hogy nem hurcolták évtizedeken keresztül egyik börtönből és táborból a másikba.
- Van erről valami megdönthetetlen bizonyíték is?
- A leghitelesebbnek tűnő dokumentum a Szmolcov-jelentés, amely ezt a verziót erősíti meg. A szívinfarktus, mint halálának oka, nevetséges. Wallenberg mindössze harmincöt éves volt, sportos, mindennap tornázott a zárkájában, a szomszédos cellák lakóival börtön-morze útján állandó kapcsolatban állt. Létezett akkoriban egy hírhedt, mérgeket előállító laboratórium, amelynek a termékeit embereken próbálták ki. Attól tartok, hogy ennek köze lehet Wallenberg halálához. Hogy miért ölték meg, nem tudom. Amikor az ember nyugat-európaiként eltöpreng az okokon, a motiváción, akkor számításon kívül hagyja azt a tényt, hogy 1947-ben a Szovjetunióban könnyebb volt megölni valakit, mint nem megölni. Nem kellett ahhoz indok. Amikor a lehetséges okokat mérlegeljük, például hogy biztosan úgy hitték, köze volt az amerikaiakhoz, kapcsolatban állt a németekkel, tudott a katyńi vérengzésről, akkor túlságosan intellektuálisan gondolkodunk. Miért ne ölték volna meg? Wallenberg problémát jelentett.
- Mit lehet tudni fogva tartásának körülményeiről?
- Azt tudjuk, mikor szállították át egyik börtönből a másikba. Sokkal többet nem. Ez egy rövid fejezet lesz csak.
- Beszélt Wallenberg rokonaival. Ők hogyan tekintenek vissza az egykori fekete bárányra, akit a világ a XX. század egyik legnagyobb svédjeként tart számon?
- Nehéz ezt megítélni, hiszen a történet egykori szereplői ma már nem élnek. Ebben a családban mindig a legidősebb családtag veszi át a vállalatok vezetését. A családi birodalom mai feje, Peter Wallenberg Raoul tizennégy évvel fiatalabb másod-unokatestvére. A család sosem beszélt róla sokat, ami különös, de alighanem van bennük valami bűntudatféle. Többet tehettek volna érte eltűnése után, de nem tettek. Ez persze nem biztos, hogy része lesz a könyvemnek, hiszen ez már nem tartozik az életrajzhoz. De ha meggondoljuk, Wallenberget mindenki cserbenhagyta. Cserbenhagyta a svéd kormány, cserbenhagyták családjának azok a befolyásos tagjai, akik tehettek volna érte valamit, és akiknek jó kapcsolataik voltak a Szovjetunióval.