A holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából fáklyás felvonulással emlékezünk az áldozatokra. Zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is, akik bátran szembeszállva a nyilasokkal, mentették az üldözötteket.
A 2011. évi megemlékezés a VII. kerületi Klauzál térről indul, ahonnan hagyományosan fáklyákkal a kezünkben vonulunk át a Kossuth Lajos térre, hogy emlékezzünk azokra az áldozatokra, akiket 1944/45 telén a nyilas eszmék nevében gyilkoltak meg.
Bizonyára sokan tudják, évről évre egyre többen látogatják rendezvényünket, politikai és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül, melyre nagyon büszkék vagyunk. Alapítványunk 2004-ben szervezte meg első alkalommal a Budapesti Élet Menetet.
Akkor négy-ötszáz fő jött el a megemlékezésre. Az elmúlt években – akik eljöttek, személyesen is meggyőződhettek róla – immár megközelítőleg húszezer jóérzésű embertársunk vett részt e történelmi jelentőségű megmozduláson.
A holokauszt magyarországi emléknapja április 16-a ebben az évben szombatra esik. A zsidó vallásra és vallásos barátainkra való tekintettel nem aznap, hanem ÁPRILIS 17-én, VASÁRNAP tartjuk rendezvényünket.
BARÁTAINK! MINÉL TÖBBEN NYILVÁNÍTSUK KI SZEMÉLYES ÁLLÁSPONTUNKAT, HOGY A HOLOKAUSZTRA VALÓ EMLÉKEZÉS, HUMANISTA ELKÖTELEZETTSÉGÜNK, KÖZÖS ÜGYÜNK LEGYEN EURÓPÁBAN ÉS NEMZETI ÜGYÜNK HAZÁNKBAN!
A hatszázezer magyar áldozat emlékére 600 db fehér léggömböt eresztünk el az égbe.
EMLÉKEZNI ÉS EMLÉKEZTETNI MINDANNYIUNK KÖTELESSÉGE!
http://www.eletmenete.hu/