Rövid, de legalább bonyolult
A szöveg maga nem túl terjedelmes, hat rövid fejezetből áll (habár léteznek öt- és nyolcfejezetes változatok is). A kairói genizában találtak olyan változatot is belőle, amelyet egyetlen lapra írtak!
A több különféle verziók hossza 1300-2500 szó között változik. Az eltérések viszont nagyok, sőt már a tizedik században feljegyezték, hogy egyes értetlen olvasók a margóra írt jegyzeteket is a szöveg részének tekintették. (Hasonló jelenségről már írtunk a keresztény Biblia-másolókkal kapcsolatban.) Nem csoda: a Formálás könyve nehezen értelmezhető, nem magyaráz, inkább kinyilatkoztatás-jellegű.
Ábécés könyv, de nem ábécéskönyv
A szöveg a huszonkét héber betűt három csoportba sorolja: három anya, hét kettős betű és tizenkét egyszerű betű. A három anya az alef, mem és sin betűk. Az alef az ábécé elején van, a mem nagyjából (habár nem pontosan) a közepén, a sin pedig az utolsó előtti betű.
Azért nem az utolsó táv betű kerül ide, mert az a következő kategóriába tartozik, a kettős betűk közé.
A kettős betűk azok, amelyeket bizonyos környezetekben zárhangként, másokban réshangként ejtenek ki. Például a bét (ב) betű jelölheti a [b] és a [v] hangot is. Egyszerűen hangzik? Nem az: a bibliai héberben ugyanis hagyományosan hat ilyen betűt tartanak számon, ezeket a BeGeD KeFeT összeolvasott rövidítéssel lehet megjegyezni. Akkor mi a hetedik a Széfer jecirá listájában? Ez a rés (ר). Tévedés lenne a dologban? A szöveg leszögezi, hogy nem hat vagy nyolc kettős betű létezik, hanem hét van belőlük és kész.
Egyes kutatók úgy gondolják, hogy a résnek létezett egy másfajta kiejtése is, még azelőtt, hogy a héber pontozás mai rendszere kialakult volna. (Ezek a pontok nem csak a magánhangzókat jelölhetik, hanem a fentebb említett hat kétféleképpen ejthető betűt is egyértelműsítik.) Erre utaló jel, hogy egy másfajta pontozás, a babilóniai rendszer valóban a beged kefethez hasonlóan kezelte a rést, két különböző változattal; habár minél későbbiek az így írott dokumentumok, ez annál kevésbé jellemző. A jelenség legkorábbi írásos említései, elemzései pedig épp azt állítják, hogy már senki sem ismeri a rés kétféle kiejtését! Sőt, hogy tovább bonyolódjon a rejtély, az egyik első ilyen leírás – Eli ben Jehudá há-Názir tizedik századi szerzőtől – éppen arról szól, hogy habár neki már senkit sem sikerült találnia, aki különbséget tenne kétféle rés között, de valamiféle égi jel végül is megadta neki a választ. Csak nem ő is a Formálás könyvét olvasta?
A maradék betűket az egyszerűek, elemiek csoportjába sorolja a rendszer. Érdekes, hogy az egész könyvben nincsen említés arról, hogy egyes héber betűk formája szó végén megváltozik (de a kiejtésük marad ugyanolyan), és a magánhangzókat sem tárgyalja. Később ezekhez a témákhoz is születtek bonyolult elemzések.
Egy kis fonetika
A huszonkét betűt az előbbi rendszer mellett máshogy is felosztja, méghozzá – ma úgy mondanánk – a hozzájuk tartozó hangok képzési helye szerint. Öt különböző helyhez sorolja őket: ezek a torok, a szájpadlás, a nyelv, a fogak és az ajkak. (Egyes hosszabb szövegváltozatok részletezik is a hangképzést, például: „A fogak között kell kiejteni őket, míg a nyelv nyugalomban marad.”) A felosztás helyenként meglepően modern; ma sem néznénk furán arra, aki azt mondaná, hogy a b, v, m, p hangok labiálisak.
Torok: alef, chet, hé, ájin
Szájpadlás: gimel, jud, káf, kuf
Nyelv: dalet, tet, lámed, nun, táv
Fogak: zájin, számech, sin, rés, cádi
Ajkak: bét, váv, mem, pé
Ezek után nem meglepő, hogy egyesek azon a véleményen vannak, hogy a Formálás könyve tulajdonképpen nyelvtankönyv. Ez a nézet elsősorban nem zsidók körében volt népszerű: Franz Delitsch német evangélikus lelkipásztor, az Újtestamentum héber fordítója a Formálás könyvét egyenesen „az első héber nyelvtan”-nak nevezte.
Figyeljenek a szájukra
A nyelvészeti vonalon elinduló elemzések azonban nem igazán tudtak újat mondani a szövegről, és mára ez az elképzelés nagyrészt kiment a divatból. Aryeh Kaplan rabbi, a könyv legismertebb modern zsidó kommentátora az elméletről csak annyit mond, hogy „teljesen meddőnek bizonyult”. De miért?
A szöveg a fonetikai szakasz után egészen más irányt vesz, és részletesen ismerteti a különböző betűkhöz rendelhető testrészeket, bolygókat, időszakokat. Hasonló összefüggések számos egymástól független kultúra okkult rendszereiben vannak, viszont általában nem jellemzőek a nyelvtankönyvekre...
Jogosan merül fel az olvasóban a kérdés, hogy akkor mi szükség volt a nyelvészeti részre? Elvégre az nem túl misztikus dolog, hogy a nyelvünket a szájpadlásunkhoz érintjük, és így tovább. Vagy mégis?
A válaszhoz ismerni kell a könyv hagyományos használatát. Ha elolvassuk a szöveget, láthatjuk, hogy a betűk kiejtéséről beszél. A formáláshoz, teremtéshez ki kell mondani őket, és ezt össze kell hangolni a lélegzetvétellel. Miről van itt szó? Meditációról. A kabbalisták úgy meditáltak, hogy különböző kombinációkban ejtették ki a betűket, és a hangokra, valamint képzésük módjára irányították a figyelmüket. Ezt hasonlóan kell elképzelni, mint a hindu mantrákat, amelyeknek ismétlése és a rájuk való összpontosítás tudatállapot-módosító hatással bír. (Modern világi meditációs rendszerek értelmetlen vagy a felhasználó által kitalált hangsorokat is használnak.) A tudatállapotok pedig bizony módosulnak, és mint azt korábban láttuk, ennek következtében a hagyomány tanulmányozói pórul is járhatnak.
www.nyest.hu