Magyar Zsidó Múzeum portál vakok és gyengénlátók számára
(ingyenes felolvasó program letöltése)     Vissza a grafikus főoldalra

Ki írta a Tórát és miért?

 

A Tóra irodalomtudományi megközelítése

A Tóra, vagy keresztény nevén Mózes öt könyve, a keresztény és héber Biblia legkorábban íródott – és a zsidók számára legszentebb – része. A Tóra eredeti jelentése „tanítás”; ez meséli el a zsidó nép őstörténetét a világ teremtésétől kezdve, a zsidóság Istennel kötött szövetségén át, az Isten által (Mózes közvetítésével) kinyilatkoztatott törvényekig.

A konzervatív vallásos hagyomány ma is Mózesnek tulajdonítja a Tórát, de a modern irodalomtudomány egyértelműen több szerzőt feltételez. A szövegelemzésen alapuló megközelítések végső következtetéseikben eltérnek ugyan, ám ahhoz elég nagy köztük az átfedés, hogy főbb vonulatait egységesen lehessen tárgyalni.

Elvétve bár, de a mózesi szerzőiséget már a modern kor előtt is megkérdőjelezték időnként. Ennek egyik korai oka főként az volt, hogy maga Mózes halála is szerepel a Deuteronomiumban, Mózes ötödik könyvében. Spinoza óta, amikor a tudósok a Biblia addig szentnek tekintett szövegét is a racionalizmus szemszögéből kezdték el vizsgálni, egyre inkább a Mózestől független szerzőiség lett a tudományos megközelítés álláspontja.

Legkorábbi kikristályosodott formájában először Julius Wellhausen (1844-1918) német születésű bibliatudós foglalta össze a Tóra keletkezésének modern felfogását. Ez a nézet majdnem száz évig tartotta magát. A Wellhausen vagy dokumentarista hipotézisként is ismert elmélet a korábbi bibliakutatók eredményeit összegezte és egyesítette a Tóra keletkezésének egy egységes történetében, ami összefoglalja, hogy kik, mikor és milyen céllal írhatták azt. Az 1970-es évektől kezdve a Wellhausen hipotézisnek sok alternatív változata látott napvilágot, ezek túlnyomó többsége azonban az eredeti elmélet pontosításának, részletezésének és tökéletesítésének fogható fel, így ma is az eredetit vehetjük a legelfogadottabb kiindulási pontnak. A Wellhausen hipotézis többek között stilisztikai szempontok, például a Tórában használt különböző istennevek elemzésén alapszik.

A dokumentarista elmélet öt különböző forrása

A Tóra eredetileg héber nyelven íródott, és szövegében több kifejezést is használ az Isten fogalmára. Az istent Jahve névvel illető részekre egyszerű szóhasználat jellemző, továbbá a kultusz iránti érdeklődés hiánya, a földművelő életmód felsőbbrendűségének hirdetése, illetve egy emberszerű isten képe. Ezzel szemben azok a részek, amelyek az istent a mózesi törvények átadásáig az általánosabb Elohim néven emlegetik, vallásos beállítottság szempontjából lényegesen oktatóbb jellegűek, és elvontabb istenképzettel rendelkeznek.

Ez a különbség és az ebből származó ellentmondások tűntek fel először a 17-18. századi bibliakutatóknak. Mivel a Tóra gyakran ugyanazt az eseményt többször is elmeséli e két különböző stílusban, és mivel e részek jelentősen eltérnek stilisztikailag és felfogásukban is, ezt a két lehetséges forrást azonosították be és különítették el először. Az istenre használt elnevezések alapján az előbbi részek származását jahvista forrásnak nevezik (és J-vel jelölik), míg az utóbbiakét elóhista forrásnak (ezt pedig E-vel jelölik). A viszonylag egyszerű istenkép és a szöveg öntudatos büszkesége miatt a Jahvista forrást tartják a legkorábbinak: körülbelül az i.e. 9-10. századra, nagyjából Salamon korára datálják, amikor még az ország nem szakadt két részre, a déli Júda és az északi Izrael királyságaira. Az elohista forrást a bonyolultabb teológiája és a földrajzi fogalmakra használt – jahvistától eltérő – kifejezései miatt inkább az ország kettészakadása utáni időszakhoz, az i.e. 9. század közepéhez és az északi országrészhez kapcsolják.

A harmadik forrás főleg Mózes ötödik könyvére jellemző, és ezért deuteronomiumi forrásnak hívják (jele D). Ennek stílusa emelkedett, szónoki, részletesen foglalkozik a vallással mint kultusszal, valamint nagy figyelmet szentel az isteni törvényeknek és azok betartásának. Ezt a forrást vallástörténelmi okokból reformokkal hozzák összefüggésbe, keletkezését így a Jósiás (i.e. 649–609) király idejére eső vallási megújulás idejébe helyezik.

A negyedik forrás nyelvezete szárazabb, mint a korábbi forrásoké, és különösen sokat foglalkozik számadatokkal, időrendi sorrendekkel és nemzetségtáblákkal. Mintegy legitimizálni igyekszik a vallást, a mózesi korból levezetni a polgári törvényeket, és vallási alapra helyezni Izrael egységét. A jahvista forrásokban isten még személyesen jelenik meg, az elohista forrásokban ezzel szemben már csak indirekten, például álmokon keresztül. A negyedik forrásként azonosított részekben Istennel már csak a papságon keresztül lehet kommunikálni, e forrás ezért is kapta a papi forrás nevet (jele P). A papi forrás késői dátumozása volt Wellhausen elméletének legnagyobb újítása. Wellhausen logikája szerint ugyanis a vallások evolúciója a kiváltságos papság és a kodifikált törvények megjelenésével éri el végső, intézményesített formáját, amikor is szükségessé válik egy egységes önigazoló történelem és magyarázat léte.

A különböző forrásokat végül egybe kellett kombinálni, amit valószínűleg valamilyen „szerkesztők” tettek meg. A Biblia szerkesztő(k) munkájának tulajdonított részeit  így R-rel jelölik a latin eredetű redaktor szó kezdőbetűje után.

Amikor a perzsák elfoglalták Babilont, a zsidók a babilóniai fogság után perzsa uralom alá kerültek (i.e. 6. század). Ez a perzsa birodalom elvárta a távoli területek helyi törvénykezési hagyományain alapuló, centralizált helyi adminisztrálását. Ezért lehetett szükség a korábban több változatban létező zsidó orális hagyományok egységesítésére. E szerint a Tóra tehát Ezra idején vehette fel végső formáját. (Ezra volt az az írnok-pap, akit a perzsa császár megbízott a zsidó államvallás igazgatásával, és aki így ötezer zsidót vezethetett haza Jeruzsálembe a babilóniai fogságból i.e. 459-ben.)

A Tóra forrásanalízise (Forrás: Wikimedia Commons) Alternatív elméletek

Wellhausen modellje négy egymást követő és jól elkülönülő forrást tételez fel. De az is lehet, hogy a Tóra végleges szövege nem köthető ehhez a négy konkrét forráshoz, hanem az iratok folyamatosan és fokozatosan gyűltek össze. A feljebb megadott dátumok csak tájékoztató jellegűek; ahány bibliakutató, annyi elképzelés létezik a Tóra pontos keletkezéséről.

Néhány ismertebb az alternatív elméletek közül Rolf Rendtorff, John Van Seters, Israel Finkelstein és Thomas L. Thomson neveihez főződik. A legutóbbi a szkeptikus Koppenhágai Iskolaként ismert bibliakutatók közé tartozik, akiknek az elméletét bibliai minimalizmus néven is szokták emlegetni. A bibliai minimalisták szerint végső formáját a Tóra csak a lehetséges legkésőbbi időpontban érte el, mivel a régészeti leletek és más történelmi dokumentumok hiányossága nem igazolja a bibliai történetek korai dátumait. A zsidó állam közelében létező egyiptomi és perzsa birodalmak például részletesen dokumentálták birodalmuk és a szomszéd országok eseményeit, mégsincs bennük említés a zsidó államról egészen i.e. 650-ig. A bibliai minimalisták szerint a Tóra befejezésének dátuma inkább a hellén zsidó időszakra eshetett, ami az i.e. 3. századtól a római időkig tartott. Ekkor azonban már biztosan elérte a mai végleges formáját; ezt támasztják alá az 1947-ben megtalált holt-tengeri tekercsek, amelyek a szakértők egybehangzó véleménye szerint valamikor i.e. 150-70 között íródtak.

Bárhogy is volt pontosan, mindössze annyi biztos, hogy a Tórát valamikor az időszámítás előtti első évezredben írták le. Azóta azonban szinte folyamatos a zsidó vallási hagyomány, így a pészah ünneplése is. A pészah első napja a széderrel, a rend éjszakájának vacsorájával kezdődik. Az Izraelen kívül élő zsidók pedig két szédert tartanak emlékezetül a régi időkre, amikor még nehezen sikerült a hónapok kezdetét kihirdetni.

http://www.nyest.hu