Hajós tórakorona

Különleges, ritka megoldás a tórakoronával egybeépített rimonpár. A Tóra megkoronázása ősi hagyomány, már a babiloni diaszpora időszakából vannak utalások arra, hogy a nők ékszereiket, egyéb díszeket helyeztek el a tóra pergamenjét tartó fa rudak köré.

Az ezüstből készült ovális abroncskorona két, a tóratartó rudakra illeszthető része magasan felnyúló rimonpárt alkot. A kis oszlopocskákat három emeletnyi csengettyű veszi körbe, melyek a tóratekercs mozgatásakor csilingelnek, fokozva az ünnepélyességet.

Valamennyi felekezet szertartási tárgyaira jellemző, hogy olyan koronákat ábrázolnak, amelyek a korszak uralkodói koronáira emlékeztetnek. A rimonok tetején látható koronák esetünkben az osztrák-magyar császári korona mintájára készültek, tetejükön kis kétfejű sasos emblémával.

A tárgyon feliratot nem láthatunk, csak az ötvöscéhekben követett fémjelzési gyakorlat alapján tudjuk, hogy Müller János Mihály, egy jónevű pesti ötvös készítette 1793 és 1797 között. 

Müller János Mihály nem tartozott a zsidó közösséghez, a tárgyat megrendelésre, a megrendelő igényei és a saját mintakincse alapján készítette el. A tárgy kialakításánál feltehetően példának tekintette azt a tórakoronát, amely szinte teljesen azonos ezzel, és ötvöscéhbeli társa, Schwager János Mihály készítette mintegy tizenöt évvel korábban.

Mindkét tárgy az óbudai hevra kadisa, azaz temetkezési szentegylet használatára készült abban az időszakban, amikor Pest városába zsidók még csak ritkán, egyedi engedélyek birtokában léphettek be. Az óbudai közösség a földesúr Zichy család engedélyével lakhatott a településen. Az uradalom és a zsidó közösség közötti szerződésben engedélyezték egyebek mellett zsinagóga berendezését, a kóser élelmezéshez szükséges infrastruktúra kiépítését, és az egymás közötti jogviták esetére a saját, zsidó bíróság tartását is. A felirat nélküli tórakorona ennek a bírósági gyakorlatnak az emléke. A hitközség fennmaradt iratanyagából kiderül, hogy civakodásért és a bíróság megsértéséért Blau M.-et az óbudai közösség egy meghatározott súlyú ezüst tóraékszer készítésére ítélte. Mivel a szertartási tárgy ebben az esetben nem a készíttető és családja nevének és emlékének megőrzése céljával készült, az ítélet kitért arra is, hogy a tárgyon nem lehet felirat.

Az elkészült tárgyon a felirat szokásos helyén, az abroncs alsó részén kettős gyöngysor között vésett palmettasor emlékeztet az óbudai zsidó bíróság súlyos ítéletére.

A tárgy az 1934-ben megnyitott Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéhez tartozott, ahonnan 1945 után került jelenlegi helyére.