Miriam Neiger-Fleischmann kiállítása

 

Színek és éve(zrede)k

topgraphic_Jerusalem_3.jpg

Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek.
(Babits: A vihar, az ifjú király dala)

Egy művész a saját, világról alkotott képzetét önti szavakba, hangokba vagy képekbe, és műveit útjára bocsátva rábízza a közönségre, hogy az milyen dalt ért ki belőle. Miriam Neiger-Fleischann képeinek meleg, élénk színei még az első pillantásra pesszimistább festményeken is derűt, meseszerűséget és álomszerű hangulatot ébresztenek. A káosz és az emberi lélek legmélyebb bugyraiban is ott bujkál a játékosság. Miriam Neiger-Fleischmann mítoszt idéző ősi tudatalattija nem a görög sorstragédiákban és a görög mitológiában rejtőző pogány, mágikus világ, hanem olyan labirintus, amelyből van kiút, van remény.

 topgraphic_Jerusalem_2.jpg
Mi váltja ki ezt a derűt? A kiállított képek többsége Jeruzsálemről szőtt látomás, és ez máris segít az egyik választ megfogalmazni. A zsidó történelem és kultúra legősibb, újra és újra visszatérő témája a száműzetés-vágyódás-visszatérés örök körforgása, száműzetés Jeruzsálemből és a kis Jeruzsálemekből – Toledóból, Granadából, Vilnius-ból –, az irántuk érzett vágyódás és a visszatérés. Miriam Neiger-Fleischmann életútja szimbolizálja ezt a körforgást, amely Komáromból indult, elérkezett a vágyott Jeruzsálembe, de újra és újra visszatér Közép-Európába, a magyar kulturális közegbe. Az itthon és az otthon között ingázva, elmosódik a távolság, ahogyan a felszálló repülőgépről nézve is elhomályosulnak a kontúrok. Lehet ez a festészet más, mint nonfiguratív? Lehet más egy olyan festő munkássága, mint színek és évek játéka, évezredek vágyódását megfogalmazó álomszerű látomások sorozata, aki ilyen perspektívából látja a világot? Természetesen lehet, de ez a látásmód szinte természetesnek tekinthető. A távolságból vágyott és madártávlatból látott Jeruzsálem fények és színek, álmok és képzetek sorozata, amelyekből időről időre felbukkan a reális város képe a maga elmosódottságában.  
 topgraphic_Jerusalem_9.jpg
Ez az elmosódottság egyszer s mind meseszerűvé is teszi a képeket. A mesékben nincs lehetetlen, a távolság egy hétmérföldes csizmával legyőzhető, a vágyakat varázslattal életre lehet kelteni. Talán ez a mesei látásmód is megmagyarázza a derűt és a játékosságot, és segít a sötét víziók eloszlatásában, segít rendet rakni abban a sötét káoszban, amelyről Ariel Herschfeld, a művész munkásságának ismerője így ír:
 
Neiger-Fleischmann a káosz kifejezéséhet tér vissza újra és újra, az élet több aspektusával kapcsolatban is. Már korai műveiből is kitűnik, hogy magával a káosszal akar szembenézni, anélkül, hogy olyan képeket adna dilemmáira válaszul, melyek a káoszt kívülről, mesterkélten mutatják meg.[1]
 
Ezt a káoszt a mese segítségével tudja rendezni és megsemmisíteni, miként a mesék a varázsformulák segítségével. Hiszen a mesében minden lehetséges, a mesében a Jó és a Szépség győzedelmeskedhet, a vágyak valóra válhatnak. A zord determináltságtól gyakran terhes mítoszokkal szemben a mesék inkább az álmok életre keltésében segítenek. Miriam Neiger-Fleischmann számára a kelet-európai zsidó folklór derűs, életteli világa szolgálhat példaként, az a világ, ami Chagall egyes képein is megjelenik, a valószerűtlen álmok, a háztetőn hegedülő mesebeli hegedűsök színes világa.           
 topgraphic_Jerusalem_1.jpg
„Álmok, álmok, színes álmok, bolondos játékai a képzeletnek”.[2] – idézhetnénk a novellista szavait a festmények színjátékait nézve. Miriam Neiger-Fleischmann, a költő azonban újabb meglepetéssel tud szolgálni. Mintha két különböző művészegyéniség alkotásait látnánk, olvasnánk. A festő tobzódik a színekben, az álmokban. A költő alig használ színeket. A festő körvonalai elmosódottak, a költőé élesek, pontosak. A festő gazdag és pazarolja a színeket. A költő visszafogott, már-már ökonomikus. Igaz, a költészet eszköze a nyelv, a nyelv pedig sokkal jobban kötődik a fogalmakhoz, mint a festészet. Magyarul Zalaba Zsuzsa fordításában megjelent verseskötetében a versek expresszionista, néhol impresszionista hangulatvilágát feszes, fegyelmezett mondatokba zárja, és a művész kötetet illusztráló rajzai között is találkozunk figuratív művekkel, pontos, vékony kontúrokkal megrajzolt alakokkal. Úgy tűnik, mintha Miriam Neiger-Fleischmann tényleg száműzött lenne:
 
Költő vagyok, kik száműztek a színek földjére.
Szavakat ültettek az ecsetvonások barázdái közé. (…)
 
Festő vagyok, ki száműztek a szavak földjéről.
Összeszedem a mennyekből lehulló szavakat:
(Száműzetés)[3]
 
Vitába kell szállnunk a művésszel: sem a képeken, sem a versekben nem érződik a száműzöttség, mindkettő az otthonosságot közvetíti. Vagy mégsem kell ellentmondanunk? Talán az otthonosság a száműzött, az utazó otthonossága a száműzetésben, az úton? Talán nem az út vége, a visszatérés beteljesülése a fontos, az otthonos a költőnek, hanem az utazás, a vágyódás maga?    
 
Elindulok fel a hegyekbe,
Egyre szűkülő ösvényen.
Arccal a hegyeknek, melyek a hold felé gyűrődnek,
Hogy feláldozhassák terhüket (…)
 
Az űrben kifeszített két világító égitest között megújul
A Teremtés.
Szétválnak a színárnyalatok. (…)
                                         (Utazás Tel-Avivtól Jeruzsálemig alkony beálltával)[4]
 
A vágy, az úton-levés egyszerre homályosítja el a kontúrokat, és egyszerre ad lehetőséget szétválasztásukra. A festő összekeveri a színeket, amiket azután a költő szétválaszt. A festő lefesti álmait, vízióit, érzelmeit, amiket a költő megpróbál megmagyarázni és értelmezni. Ezen a ponton nemcsak egyszerűen feloldódik az ellentmondás, de teljes egységbe olvad, érzelem és értelem, álom és realitás egységébe. Miriam Neiger-Fleischmann Jeruzsáleme egyszerre áll előttünk a maga álombeli és valós, vágyott és elért formájában. Ez a Jeruzsálem-kép az álmok és a vágy színes, meseszerű Jeruzsáleme, a valóság néha a mindennapok és a történelem súlyától terhes, néha felemelő és áldott Jeruzsáleme. Éppen úgy, mint a kiállításon is felidézett, és egyik versében megidézett nagy költőelődé, Jehuda Amichaié.  
 
Itt Jeruzsálemben „esik az eső pajtásaim arcára”.
Tehetetlenségem sok-sok éve már színültig telt.
Bűvös erejű szavakat mormolok mindhiába.
                                                                   (Mexikó, Jeruzsálem)[5]
 
Mexikóban az Esőisten kegyéért imádkoznak, amely kegyre Jeruzsálemnek is szüksége lenne. Jehuda Amichai idézett verse a harctér, a front, az elesett katonákra hulló eső kegynélküli monotonságát közvetíti.[6] A képeken látható derűvel szemben a költő Neiger-Fleiscmann Jeruzsáleme sötétebb és komorabb:
 
Nyári éjszaka Jeruzsálemben.
Az égbolton repülő gyíkként halad egy búskomor repülőgép,
A dinoszauruszok mutációja.
A mentők fülsiketítő zaja felveri az éjszaka csendjét,
Amint elhúznak a reménytelenül megvilágított úton.
 
A szorongás betölti a raktárakat,
Kifröcskölődnek onnan a szavak,
S széjjelszóródnak az emlékek tavában.
A félelem árad és helyet követel,
Akár a Tejútrendszer.
                             (Jelzéseim)[7]   
 
Honnan fakad ez a rosszérzés Jeruzsálemmel kapcsolatban? Csak a félelemből, amit a politikai-vallási feszültség és a terrorizmus fenyegetése vált ki? Vagy miként Amichai Jeruzsálem-verseiben, a város metafizikai-vallási súlyából? Nem járunk messze a valóságtól, ha azt feltételezzük, hogy az utóbbi. A visszatérés, a megérkezés nyomasztó az utazó, a száműzetésben élő költő számára? Vagy inkább az a tudat, hogy a Jeruzsálembe érkezés addig nem lehet teljes, amíg metafizikai értelemben nem történik meg, a messiási időszakban, amikor már nem szóródnak széjjel a szavak „az emlékek tavában”? A magyar olvasó számára az Ady-féle „minden egész eltörött” érzése nagyon is ismerős, a modern ember életérzése. Ahogyan Proust-tól is tudjuk, hogy nemcsak egy idő van, hiszen a külső idő mellett létezik a belső idő, az emlékek ideje. És mindkét érzés ősi ismerőse a zsidó létnek, ahogyan a kabbalisztikus gondolat szerint széttöretetett az edény, amikor lerombolták a Templomot, Jeruzsálemet, és miként ismét Amichai emlékeztet A zsidó idő bombában:   
 
Az asztalomon egy kő, "Ámen" van rávésve. Zsidó temetők
összetört sírköveiből egy darab, százezerből
egy túlélő. És tudom, hogy e kődarabok
most megtöltik a nagy zsidó időbombát
törmelékkel, szilánkokkal (…)
Bölcsebb ez a kő, mint a bölcsek valahány köve. Egy összetört sírból való,
mégis teljesebb minden teljességnél.
Tanúság köve, mely tanúskodik arról, ami öröktől fogva van
és lesz örökké, az Ámen és szeretet köve.
Ámen, ámen, adja Isten.[8]
 
Ez az örök kétség kíséri végig a zsidó Jeruzsálem-művészetet. A vágy az ideális Jeruzsálem és a valódi iránt, a tudat, hogy az utóbbi elérhető, de ez a beteljesülés nem teljes, az edény csonka marad. A másik kétség Kelet és Nyugat, az otthon és az itthon közötti vergődés kétsége. „A szívem itt van Keleten, én a messzi Nyugaton” – írja a másik Jehuda, Jehuda Halevi majd’ ezer évvel korábban. A zsidó idő, a belső idő állni látszik, de Halevi soha nem érhette el Jeruzsálemet, míg Miriam Neiger-Fleischmann Jeruzsálemben éppúgy írhatja verseit, mint Budapesten vagy Komáromban. Ettől lesz ez a dal a költő, a válaszokat kereső írástudó lelkében nyugtalanító és disszonáns, az álmokat megragadó festő lelkében kibékítő és harmonikus. A dal egyszerre szól vágy és beteljesülés, száműzetés és otthonosság, öröm és fájdalom teljességéről.     
 
 
                                                               Dr. Peremiczky Szilvia



[1] Ariel Hirschfeld, „Miriam Neiger-Fleischamnn alkotásai”, in: Miriam Neiger-Flesichmann – 2007, Galéria IX. Budapest, katalógus
[2] Gozsdu Elek: Ének a zenéről
[3] in: Neiger-Fleischmann, Miriam (2002), Száműzetés. Budapest: Ister, p. 30
[4] in: Neiger-Fleischmann, Miriam (2002), Száműzetés. Budapest: Ister, p. 11
[5] in: Neiger-Fleischmann, Miriam (2002), Száműzetés. Budapest: Ister, p. 17
[6] Eső esik barátaim arcára; / élő barátaim arcára esik, / akik pokróccal takarják be fejüket – / és halott barátaiméra is esik, / akik már többé nem takaróznak. (Csoóri Sándor fordítása, in: Jáoz-Keszt, itamar (szerk.) (1992), Dávid tornya. Modern héber költők. Budapest: Belvárosi, p. 129
[7] in: Neiger-Fleischmann, Miriam (2002), Száműzetés. Budapest: Ister, p. 50
[8] Schein Gábor fordítása. Kézirat, magyarul eddig nem publikálták. A fordító szíves engedélyével.

 

 

 

M I R I A M   N E I G E R  -  F L  E I S C H M A N N   M Ű V É S Z E T E

 Tóraszekrény-függöny restaurálása ...
Audio guide a múzeumban     ...
További cikkek
Eseménynaptár
2014. Július « | »
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Banner file not found.
Hitközségi hírek