A  HÓNAP  MŰTÁRGYA

 (Február)

TÓRAKORONA  A  XVIII.  SZÁZADBÓL

A legrégebbi tóradísz a rimon, ami a Bibliában a főpap ruháját ékesítette. A XVIII. században koronával ékesített variációk jöttek létre, kis harangokkal, melyek a Tóra hordozásánál csilingelnek. Tehát a tórakorona a rimonpárral azonos funkciót lát el: mintegy eltakarja az élet fájaként ismert, de esztétikailag nem mindig szép fa hengereket. (Ezekre a hengerekre tekerik fel a papiruszból vagy bőrből készült Tórát.)  A szefárd ( a Spanyolországból elszármazott) zsidók néha sisakot helyeztek a tóratekercs tetejére, ez a szokás azonban a múlt század vége óta feledésbe merült.

A Magyar Zsidó Múzeum tulajdonában levő legrégibb, részben aranyozott ezüst tórakoronát Krakkóban készítettek a XVIII. század közepén.

 A zárt Tórákat bársonyba vagy selyembe burkolt, aranyszálakkal szőtt tóraköntösbe öltöztetve, majd ezeket a már fent említett ezüst kegytárgyakkal, rimonpárral vagy tórakoronával és tóravérttel szokás ékesíteni. Ebben a szépen felöltöztetett és díszített formájában „várja” a Tóra, hogy a zsinagógában elővegyék és a hét meghatározott napjain olvassanak belőle.

A hónap műtárgyaként bemutatott ezüst tórakorona hat kis abroncsát hat egymásra néző, ágaskodó aranyozott oroszlán tartja. A korona alsó és felső részét visszatérő motívumok, stilizált virágok, levelek díszítik, utalva arra, hogy a Tórát eredetileg virágkoszorúval övezték.

A tórakorona tetején gömb alakú, hatágú leveles rozetta található, ami fenyőtobozos gombban végződik. Alsó részét hat piros üveg ékkő díszíti.

A tórakoronák átmérője hagyományosan 40 centiméter átmérőjűek. A mi műtárgyunk  a maga 11 centiméterével szokatlanul pici, valószínűleg egy különösen kis méretű Tóra dekorálására szolgált.

Hasonló nagyságú és kivitelezésű tóravértet őriznek a jeruzsálemi Israel Museumban és a krakkói zsidó hitközségben.

Múzeumunk tulajdonában levő tórakoronák többsége Bécsben és Pest-Budán készült, a régióra jellemző úgynevezett zárt koronás típus alapján, hagyományos, „nagy” méretben.

A XVII. század második felétől, de különösen a XIX. században a megerősödött pest-budai zsidóság megrendeléseivel látta el a hazai, pesti és budai ötvösöket, akik sokszor főműveiket készítették a zsinagógák számára.