Mese és játékosság, életöröm és vidámság – ez Köves Tamás zsidó steitlvilága. A steitlről, azaz a zsidó városkáról, faluról, meséiről és álmokról beszélt nekünk Chagall is, de az ő képeit újra és újra belengi a melankólia, a szomorúság, a veszteség érzése is, amit az eltűnő világ felett érez. Köves Tamás zsidó mikrokozmosza azonban szándékosan szakít ezzel a szomorúsággal, szakít a nosztalgiázással.

Az ő figurái a steitl mesekönyvbe illően vidám, életteli figurák, akik arról tanúskodnak, hogy élni jó, zsidóként élni jó. Az ünnepek és a mindennapok szépségét, boldogságát és meghittségét ragadja meg, azt sugallva, hogy az emberből fakadó életöröm szépíti meg az életet, adja meg az ünnepek és a mindennapok szépségét – megélhető mesévé változtatva a néha szürkének tűnő valóságot.

Ez a játékosság mozgatja a lélek dinamikáját is, és ez a dinamika szüli a játékosságot, és engedi kifejezésre juttatni az örömet, és minden más érzelmet is.