Kinszki Imre

                          10ki826.jpg                          2ki98a.jpg   

 

A 110 évvel ezelőtt született Kinszki Imre, a magyar fotográfia felfedezésre és elismerésre váró tehetsége. Míg a külföldi szakirodalom Brassai-val, Kertész-szel és Moholy-Nagy-gyal párhuzamosan emlékezik meg róla és a holokauszt miatt torzón maradt életművére, itthon majdnem ismeretlen.

 

 

Az asszimilált zsidó értelmiségi családból származó Kinszki pályáját a numerus clausus kettétörte, sokoldalú tehetségét azonban a két világháború közötti amatőr fényképezés szervezőjeként és aktív közreműködőjeként sikerrel kamatoztatta.

 

Kezdetben gyermekeit, családját, környezetét, és szűkebb pátriárkáját, Zuglót fényképezte. Kinszki újítása nem témaválasztásában rejlik, hanem abban az új szemléletű sajátos formanyelvben, ahogyan tárgyfotóit, utca- és életképeit megkomponálta, ahogyan a fény-árnyék viszonyokat kezelte, különös tekintettel a teljesen újszerű és formabontó „felülnézeti” optikára.

 

Fotográfiáit valamint fotótechnikai és természetfotózással kapcsolatos cikkeit az 1930-as évek elejétől közli a szaksajtó, rendszeres munkatársa a Vasárnapi Újságnak, a Búvárnak, de időnként a National Geographicban és az American Photographyben is publikál. Alapító tagja a Modern Magyar Fényképezők Csoportjának és szervezője a pesti Vigadóban 1937-ben megrendezett, a fotográfia 100 éves történetét bemutató sikeres Daguerre kiállításnak.

 

A közel száz Kinszki fotográfia mellett a Zsidó Múzeumban kiállított anyag egy részét a Kinszki-hagyatékban megmaradt dokumentumok és családi fotók teszik ki, amelyek egy asszimilált középpolgári zsidó család közel száz évének érdekes lenyomatai.

 

A kiállítás alapvetően két téma köré építkezik: a zuglói lakás és a belvárosi munkahely között megtett út különböző évszakokban és napszakokban ellesett pillanatai, és ezek precíz, mintegy naplószerű rögzítése.  

 

Kinszki Imre sorsa sajátos magyar zsidó sors. A látszólag idilli város- és zsánerfotók mögött a mindennapok egyre fenyegetőbb társadalmi és politikai valósága is megjelenik. Egy Sachsenhausen felé menetelő magyar munkaszolgálatos században látták utoljára 1945 januárjában.

 

A kiállítás nem csak a fotográfust és a kényszerűen torzón maradt fotográfiai életművet mutatja be, hanem Kinszki életének és sorsának dokumentumain keresztül a szellemi munkában menedéket kereső és fokozatosan ellehetetlenülő értelmiségit is.   

 

A kiállítás 2011. május 26-július 26-ig tekinthető meg.

 

 

Katalógus:

A huszadik század beköszöntekor Közép-Európa három nagy kulturális fővárossal büszkélkedhetett, Prágával, Béccsel és Budapesttel. Elképesztő alkotó lendület bontakozott ki minden téren, az építészettől és a festészettől kezdve a filozófiáig és a regényírásig, a fényképezésig, filmig, zenéig és a szobrászatig. Hihetetlen ma már csupán belegondolni is, mennyi minden jött létre oly rövid idő alatt. Akkoriban óriások jártak Közép-Európa földjén.

 

Ebben az időszakban gyökeresen átalakult a festészet, a zene, az írás és a szobrászat. A több millió áldozatot követelő első világháború szinte teljes egészében véget vetett ennek a nagyszerű kreatív kornak, noha meglepően sok minden továbbélt belőle. Ezután azonban bekövetkezett a fasizmus előretörése,majd a második világháború,amelyet a kommunizmus évtizedei követtek.

Fel sem tudjuk fogni ésszel azt a hatalmas számot, ha halljuk, hány lélek veszett oda 1939 és 1945 között.

Minden képzeletet felülmúló gonosz erővel fordultak a nácik és kollaboránsaik Európa zsidó lakosságával szembe. Megsemmisítő háború folyt, éspedig nem felfegyverzett katonák, hanem minden Európában élő zsidó ellen. Nem a zsidók voltak azonban az egyedüli áldozatai a második világháborúnak: Európában szinte nincsen olyan család, amelyet ne érintett volna valamilyen mértékben a trauma. Szinte teljesen eltörölték a föld színéről azokat a közép-európai zsidó közösségeket, amelyeknek Freudot és Mahlert, Kafkát és Schönberget, Einsteint és Zweiget köszönhetjük. Alig néhány helyen maradtak meg mára.

 

friss___js__g__17_5x23_6cm_vint__zs_zseklatinos_ez__st_nagy__t__s.jpg

Friss újság,17,5x23,6 cm vintázs zselatinos ezüst nagyítás

 

Magyarországon a második világháború utolsó hónapjaiban gettóba terelték az ország zsidó lakosságának nagy részét, vagyonuktól megfosztották, és náci haláltáborokba szállították őket. Legalább 450 000 embert meggyilkoltak, legtöbbjüket Auschwitzban, jóval a szövetségesek normandiai partraszállása, s Párizs felszabadulása után. Amikor a szovjet csapatok 1945 januárjában beléptek a hírhedt budapesti gettóba,ott mintegy 70 000 zsidó túlélőt találtak. A halálmeneteket, munkaszolgálatot és koncentrációs táborokat túlélt zsidók többsége pedig a következő hónapokban tért haza. Akik nem élték túl, azok között volt Radnóti Miklós. Utolsó verseit, amelyeket a háború után az út mentén ásott tömegsír exhumálásakor találtak meg kabátjában, akkor vetette papírra, amikor halálmenetben hajszolták a szerbiai Bor rézbányájából Magyarországra.

 

Szerb Antal sem térhetett haza. A regényírót, akinek Utas és holdvilág című regénye a harmincas évek európai irodalma klasszikusának számít, Balf munkatáborában verték halálra. Pap Károly, akinek figyelemreméltó regénye csak mostanában vált angolul is hozzáférhetővé, Buchenwaldban vagy Bergen-Belsenben veszett oda. Senki sem tudja biztosan megmondani.

Az első világháború utáni évtizedekben Közép-Európában még pislákoló fények teljesen kihunytak a második világháború után. Részben azért, mert Magyarország és Csehszlovákia (oly sok más országgal egyetemben) a Nyugattól elzárva a vasfüggöny mögé szorult. A valamikor Európához tartozó Prága és Budapest a Szovjetunió fennhatósága alá rendelte magát, amely több ízben meg is szállta. Nehéz lenne megbecsülni, hány életpálya szakadt meg és tűnt el a süllyesztőben, és hány élet őrlődött fel az 1940-es évektől 1989-ig a háború utáni kommunista Magyarországon és Csehszlovákián kívül az összes szovjet bábállamban, beleértve magát a Szovjetuniót is.

 

pihen___fuvaros_1935_k__r__l_24x18_2cm__vint__zs_zselatinos_ez__st_nagy__t__s.jpg

 Pihenő fuvaros, 1935 körül, 24x18,2 cm vintázs zselatinos ezüst nagyítás

 

Ezekben az évtizedekben a Nyugaton élők többsége alig valamit olvashatott erről a régióról. Még az 1930-as és 40-es évek művészei, regény-és drámaírói is el voltak előlünk zárva,bár a háborúutáni cseh és magyar írók, Kundera, Klima, Konrád és  Kertész művei a hetvenes évek végén már nagy sikerrel jelentek meg nyugati kiadóknál.

Csak 1989 óta kezdhették el a magyarok, csehek, szlovákok és mások visszaszerezni a helyüket Európában.

Ezeknek az országoknak Európához való ismételt csatlakozásakor nem csak az új írók, filmesek és művészek munkáira nyíltak kapuk előttünk, hanem a hidegháború alatt láthatatlanná vált életműveket is felfedezhettük.

 

Most olvassuk Márai Sándor és Egon Hostovský a két világháború között született írásait, rácsodálkozhatunk az 1920-as és 30-as évek helyreállított cseh és magyar építészeti kincseire,és immár szabadon fedezhetjük fel fotográfusok és festők nagyszerű munkáit,amelyeket azelőtt nem volt alkalmunk látni.

 

A két háború közötti neves cseh és magyar alkotók, mint például Drtikol és Sudek, Kertész és Moholy-Nagy ugyan már a második világháború előtt elfoglalták helyüket a fotográfia, a képzőművészet és a szobrászat panteonjában, most azonban megismerkedhetünk kortársaik munkásságával is. Magyarország zsidó polgárai elismertetésre találtak, olyan befogadásra, amelyet addig soha nem élvezhettek. Lelkes patriótákká váltak. Különösen kitüntették magukat az ipar,a pénzügyek,a jog- és az orvostudomány területén .Zsidó családok még grófi és bárói címet is kaphattak.

A Dohány utcai nagy zsinagógában minden zsidó újévkor (Ros Hásáná) az egész gyülekezet állva várta, míg a nagy zsidó családok – némelyikük hermelinben és prémekben vagy huszártiszti egyenruhában – végigvonult középen, hogy elfoglalja helyét az első sorokban. A megállapodott középosztálybeli Kinszki család története tipikus példája ezeknek az időknek. Szerencsecsillaga együtt emelkedett fel Magyarországéval, majd zsidósága miatt pusztulásra ítéltetett.

Schiller Zsigmond 1847-ben született, s jogot tanult Budapesten és Bécsben a Csehszlovákia létrejötte előtti években. 1872-ben kezdett dolgozni a Pester-Lloydnál,Magyarország vezető német nyelvű napilapjánál, amelynek a századforduló éveiben felelős szerkesztője lett.

 

Bécsi tanulmányai alatt ismerkedett meg Stein Nettivel, a nyitrai izraelita hitközösség elnökének lányával. Összeházasodtak, és hat gyermekük született már Budapesten. Egyik lányuk, Blanka egy fiatal építészhez ment férjhez, aki Baumhorn Lipót néven Közép-Európa legsikeresebb és legtöbbet alkotó zsinagógaépítésze lett. Másik lányuk, Paula Künsker Ármin felesége lett, akinek a családja ugyanarról a  vidékről származott. Ármin apja magyarosította nevét Kinszkire, s mialatt Ármin családjának nagy része a mai Szlovákia területén maradt,Schiller Paula Budapesten megismerkedett Kinszki Árminnal. Schiller Zsigmond és Netti a neológ zsidócsaládok életét élte (a zsidó újítómozgalmak hagyományőrzőbb magyar változata),és idővel kevés kapcsolata maradt a judaizmussal. Kinszki Ármin legtöbb rokona katolikus szomszédaihoz hasonló életet élt a mai Szlovákiához tartozó Ipolyság mellett egy hatalmas birtokon. Kinszki Judit úgy emlékezik vissza nagyapjának fivérére és annak családjára,mint akik dzsentri földbirtokosokként lóháton járták be birtokukat, és élték a modern európaiak életét. Beszerezték a legújabb találmányokat, elektromos hűtőszekrényeket és villanyfűtőket, egy hatalmas gőzekét, valamint egy óriási cséplőgépet.

Kinszki Árminnak és Paulának két gyermeke született: Imre 1901-ben, Kati pedig hat évvel később. Ármin kereskedelmi akadémiára járt, majd az Anker Biztosítótársaság alkalmazta. A család egy nagy lakásban élt Zugló elegáns negyedében, egy Baumhorn Lipót által tervezett bérvillában. Ármin azonban 1910-ben váratlanul elhunyt, Paula pedig két gyermekével szüleihez, Schillerékhez költözött.

 

csal__di_idill_a_b__rh__z_udvarban__1932_k__r__l_17_5x13_cm_vint__zs_zselatinos_ez__st_nagy__t__s.jpg

 Családi idill a bérház udvarban, 1932 körül 17,5x13 cm vintázs zselatinos ezüst nagyítás

 

Imre gyerekkorától orvosnak készült, de mire tanulmányaira sor kerülhetett volna, kitört az első világháború. Amikor befejeződött, Magyarország területe a harmadára csökkent,s ezután leáldozott a magyarországi zsidók aranykora. A jobboldaliak bűnbakot kerestek,akit vádolhatnak Magyarország balsorsa miatt, s ezt a zsidókban vélték megtalálni. Ráadásul a régi birodalom összeomlása után az éppen csak függetlenné vált Magyarországon kommunista hatalomátvétel történt, s a négy hónapig tartó puccs vezetői között többségben voltak a zsidók. (A jobboldaliak itt mintha átsiklottak volna ama tény felett,hogy a kommunisták ugyanúgy elbántak a középosztálybeli és gazdag zsidókkal, mint bárki mással). 1920-ban a sokasodó antiszemita törvény miatt Imre nem folytathatta orvosi tanulmányait, s végül a Textilgyárosok Egyesületében kötött ki tisztviselőként. Ott az irodában feltűnt neki egy csinos fiatal titkárnő. Judit lánya elmondása szerint „annyira félénk volt,hogy nem mert hozzá nyíltan közeledni, ezért úgy kért tőle randevút, hogy papírrepülőgépre írt pár sort, s azt az íróasztalára röptette. Egy messzi budai temetőbe hívta találkára, s valóban olyan gátlásos volt, hogy amikor végül leültek ott egy kőpadra, odatette a kalapját kettejük közé.” Ezt a fiatal nőt Gárdonyi Ilonkának hívták. 1899-ben született munkásosztálybeli zsidó családban, akik vallásukban sokkal hagyománytisztelőbbnek bizonyultak, mint amivel Imre addig találkozott. Ilona apja, Gárdonyi Dezső (Grünberger Dávidról magyarosította nevét) az osztrák-magyar hadsereg katonai egyenruhaszabója volt. Különböző katonai egységeket követett,egyik táborhelyről a másikra a birodalmon belül. Méretet vett a fiatal tisztekről,és amikor elegendő megrendelést gyűjtött össze, visszautazott Budapestre. Ott megvarrták a ruhákat, majd visszautazott az egységekhez, hogy ráigazítsa a katonákra a vadonatúj egyenruhákat. Nehéz életet élt, állandóan úton volt, havonta két-három hétig is. Gárdonyi Dezsőnek és feleségének, Brauner Herminának tizenegy gyere született, akik közül hárman meghaltak még korai gyermekkorukban.

 

1914 augusztusában Dezső és Hermina a karlsbadi gyógyfürdőbe utazott. Egy délután biliárdoztak éppen, mikor valaki berontott a hírrel, hogy kitört a háború. „És állítólag nagypapa ráborult a biliárdasztalra, és már meg is volt halva”, mesélte Judit. „Nem volt könnyű haza szállítani a holttestét, hogy itt legyen eltemetve, mert minden személy- és tehervonatot azonnal a hadsereg szolgálatába állítottak.” A pesti Bethlen tér akkoriban, akárcsak ma, egy csendes, fák árnyékolta oázis volt. Elegáns zsinagóga állt ott, amelyet később Imre nagybátyja, Baumhorn Lipót épített át. A közeli Cserhát utcában volt Imre kedvesének, Ilonának és hét testvérének lakása. Míg Imre Zsigmond és Netti könyvekkel teli lakásának nyugodt eleganciájában nőtt fel, Ilona családjában volt két doktor,egy könyvelő, egy pék, egy szabó, egy kesztyűs, egy lámpaernyő-készítő, egy zene-hangszerbolti tisztviselő, valamint azok családjai, barátai és gyermekei.

Miután a Gárdonyi testvérek felnőttek, és legtöbben közülük családot alapítottak, a két nôtlen fiú és Hermina a Bethlen téren vett ki lakást, s a három másik testvér is a közelbe költözött. Hermina lakása amolyan családi fészek volt. A közeli zsinagógába jártak a legtöbben közülük minden péntek este az istentiszteletre.

 

Imre és Ilona nehéz jegyesség elé nézett. Amikor Imre bejelentette családjának, hogy feleségül kívánja venni a lányt, ellenezték. Rangon alulinak tartották a házasságot: „Hiszen saját bevallásod szerint sem beszél semmilyen nyelven, csak magyarul!” Imre azonban nem hátrált meg, s Gárdonyi Ilonából a Dohány utcai zsinagógában Kinszki Imréné lett 1926-ban. Zuglóban vettek ki lakást,majd 1927-ben megszületett Gábor. Imre semmiképpen nem akart több gyereket.„Apám mindig azt mondogatta anyámnak,hogy nem akar több gyermeket erre a világra. Miután a dolgok olyan rosszra fordultak az első világháború után,félt a zsidósága miatt. Gábort nem is akarta körülmetéltetni, de erről anya két testvére,a pék és a szabó hallani sem akart.” Végül Ilonának sikerült véghezvinni a maga akaratát, s 1934-ben megszületett Judit. „Ahogy cseperedtem” – meséli – „emlékszem, csak néztem apámat, amint azokat a fényképezésről szóló könyveket bújta, amelyeket megrendelt. A könyveket tanulmányozva fényképeket készített az ablakból – ez volt akkoriban a stílus –, majd a nap bármely szakában elment otthonról fényképezni. A Textilgyárosok Egyesületében kereste a kenyerét,de cikkeket is írt,és időnként fényképeit is eladta. Még saját kamerát is épített,hogy egészen közeli felvételeket készíthessen,amelyeket azután tudományos magazinok vettek meg tőle. Engem is lefényképezett,és divatos magazinoknak adta el őket!”

 

triciklit_tol___f__rfi__1935_k__r__l_18x13cm_vint__zs_zselatinos_ez__st_nagy__t__s.jpg

Triciklit toló férfi, 1935 körül 18x13 cm vintázs zselatinos ezüst nagyítás

 

A Kinszki gyerekek közben felcseperedtek és beiratkoztak az Angol utcai iskolába. Imre egyre sikeresebb fotográfus lett. Ez lett a hivatása.

 

Magazinoknak és folyóiratoknak dolgozott (Tükör,Nyugat), valamint könyvet szerkesztett a modern magyar fotográfiáról. A kor budapesti divatjának megfelelően több irodalmi társaságba is tartozott, s rendszeresen eljárt a Centrál kávéházi találkozókra. 1938-ra Európa-szerte előrenyomult az antiszemitizmus, s Magyarországon is zsidóellenes törvényeket hoztak .A Kinszki család, mint oly sokan, áttért a kereszténységre. Imre úgy gondolta, ez segíthet majd rajtuk, ha a dolgok még rosszabbra fordulnak. Imre a görög katolikus vallást választotta családjának, mert ott nem latinul miséztek,hanem magyarul. Szilárd elhatározása volt,hogy elviszi innen őket. Judit szerint azt mondta: „Ne vigyük magunkkal judaizmusunkat”,majd új-zélandi vízumért folyamodott.„Anyám  azonban hallani sem akart róla. Képtelen lett volna itt hagyni a családját.”

 

„Ekkor már sárga csillagot kellett hordani a ruhánkon. Gábort kórházi munkára hívták  munkaszolgálatosként, én pedig származásom miatt nem járhattam gimnáziumba. Rettenetes érzés volt, azonban a bátyám tanítgatott, amikor nem kellett munkaszolgálatban lennie!Minden héten templomba jártunk, ahol mindig le kellett pecsételtetnünk a templomlátogatási igazolványunkat.”

 

„Szegény Gábor nagyon vallásos lett. Látott embereket,akiket munkaszolgálatra vittek Budapesten kívülre, nála alig idősebb fiúkat. Térdre borulva imádkozott. A használaton kívüli, üres, fűtetlen szobánkba ment be, és ott imádkozott. Anyám azt hitte, megőrült, egyáltalán nem tetszett neki a dolog. Apám azonban tökéletesen megértette. ’Hadd legyen valami menedéke a fiúnak’ – mondogatta.”

 

„Egyszer éppen vacsoráztunk, amikor apám hazaérkezett. Egy halom pénzt rakott az asztalra: a végkielégítését. Mindenhonnan elbocsátották a zsidókat. ’Ezt be kell osztanod’ – mondta anyámnak. ’És mennyi időre?’ – kérdezte anyám. Apám csak nézett rá. ’Amíg Hitler el nem tűnik’ ”.

Kinszki Imre éjjelenként előhúzta a rejtekhelyéről kis rádióját (a zsidóknak a törvény szerint nem lehetett rádiójuk), és Judit elalvás közben látta, amint apja a rádió fölé görnyedve hallgatja Hitlert vagy Churchillt. Anyámnak suttogta: „Meglátod, Churchill megnyeri ezt a háborút.”

Kinszki Imrét 1943-ban vitték el kényszermunkára, Gábort pedig felnőtt kényszermunkára osztották be 1943-ban. Magyarország német megszállásával 1944 márciusában a dolgok hatványozottan rosszabbra fordultak. Juditot és anyját a nyilasok 1944 októberében kilakoltatták,és a budapesti gettóba terelték őket. Előtte még meg is verték Ilonát, sikoltozó lánya szeme láttára.

 

A gettóbanI lona és Judit meg akarták keresni Paulát, Imre idős és megrendült egészségi állapotú édesanyját, akit a gettó egy másik részébe vittek. Amikor Ilona meghallotta, hogy Paula a gettónak ugyanabban az utcájában van, elindult megkeresni. Mire megtalálták volna, az idős asszonnyal már végzett a hideg és a nélkülözés. Ilona és Judit a rögtönzött halottasházba mentek, ahol holttestek százai hevertek meztelenre vetkőztetve, mert a tél beköszöntével a legkisebb ruhadarab is kincsnek számított. Közöttük kellett keresniük Paulát,de nem találták meg.

 

Amikor már közeledtek a szovjetek Budapesthez, és láthatáron volt a felszabadulás, Imrét elvitték egy szállítmánnyal. „Gyöngyi nagynénémmel, Erzsivel és bátyámmal együtt vitték el – mindannyiukat ugyanazon a vonaton. De nem tudtak róla, nem is látták egymást! Csodálatos módon, pár nappal később egy levelezőlapot kaptam. Gyöngyi nagynéném írta, egyszerűen kidobta a vonatból. Azt írta benne, ’Hozok majd neked valami szépet Németországból.’ Meg is tette. Magát hozta vissza nekünk élve.

 

Kinszki Imre és Gábor,valamint Gárdonyi Erzsi nem voltak ilyen szerencsések,de Judit és Ilona csak hónapokkal később tudta meg,mi történt velük. Ők maguk is alig élték túl a gettó rémségeit. A harcok megszűntével ott álltak a Keleti pályaudvaron,nap mint nap,magyarok ezreivel együtt,akik szeretteik fényképeit és egyéb ismertetőjeleit mutogatták az érkezőknek.

 

munk__ban__1936_18x22cm_zselatinos_ez__st_nagy__t__s.jpg

 Munkában, 1936 körül 18x22 cm, zselatinos ezüst nagyítás

 

Így találkoztak egy fiatalemberrel,aki ismerte Gábort. Vele együtt deportálták Buchenwaldba, de Gábor azt mondta a németeknek, hogy diák. Vagyis nem volt szakmája,nem volt alkalmazható semmilyen munkára. „Azt mesélte ez a fiú,hogy több hasonló fiatalemberrel együtt kikötözték Gábort valami fához,és egyszerűen lelocsolták őket. December volt. Halálra fagytak.”Kinszki Gábor ekkor tizenhét éves volt.

Majd idővel egy férfi elmondta Juditnak és Ilonának, hogy a Sachsenhausen felé tartó halálmenetben együtt volt Imrével, de ott ennek az embernek olyan szerencséje volt, hogy el tudott bújni egy csűrben a széna alá, míg Imrét továbbvitték az erőltetett menetben. Soha többé nem hallottak róla.

 

Ilona családjának többi tagja rettenetes véget ért. A könyvelő Sanyi nagybácsit egy teherautón vitték el a németek, Bandi nevű fiával együtt. A fiú leugrott az autóról és sikerült megmenekülnie. Sanyiról semmit sem tudnak. Lajos,a pék, eltűnt valahol a kényszermunka során,mint ahogy Jenő szabó is. A libakereskedő Mar

 Múzeumpedagógiai foglalkoztató füzet ...
Mesepedagógiai műhely tt. A foglalkozások 2014 őszén z&aacut ...
További cikkek
Eseménynaptár
2014. December « | »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        
Banner file not found.
Hitközségi hírek