ZSIDÓ KEGYTÁRGYAK:

RIMONPÁR

TÓRAKORONA

A Zsidó Múzeum gyűjteménye kis részben tudatos gyűjtés, nagyobb részben ajándékozás, vásárlás eredményeként alakult ki. A pár ezerre tehető vallási, templomi és magánkegyszer- amelynek zöme az iparművészet körébe tartozik, elsősorban ötvöstárgy- mégis jól tükrözi a nagy múltú magyarországi zsidóság sok évszázados, hányattatásokban bővelkedő, ám fényben, gazdagságban sem szűkölködő történetét.

A zsidók már a III. században, a római kori Pannóniában megjelentek az ország területén. A sírkövek zsinagógát is említenek Intercisa ( a mai Dunaújváros) területén. Emlékanyagát azonban a történelem viharai megsemmisítik, éppúgy, mint a következő századokban emelt zsinagóügákét is, amelyekről írásos adatok emlékeznek meg.

A Zsidó Múzeum legrégibb kegytárgya a török hódoltság korából származó török munka. Egyszerű vörösréz rimonpár, gránátalma idomú felsőrésszel, amelynek vésett dísze ugyancsak gránátalma. Felirata szerint Cvi Hers, David fia készítette 1602-ben.

A rimon a legrégebbi tóradísz. Neve héberül gránátalmát jelent, amely keleten az élet és a termékenység szimbóluma. A Bibliában a főpap ruháját ékesítette. A tóratartók tetejére tűzik, amelynek neve Éc chájim, az élet fája. A legrégibb rimont Palma de Mallorca katedrálisa őrzi a XV. századból. Kelete és nyugat országaiban évszázadok folyamán a rimon különböző formái alakultak ki. Közel-Keleten máig a hengeres száron viszonylag kis, kerek fejű típus uralkodik, míg a nyugati országokban felépítése architektonikusabb, áttört torony alakú.

A XVIII. században koronával ékesített variációk jöttek létre, kis harangocskákkal, melyek a Tóra hordozásának csilingelnek. A múzeum legművészibb kegytárgyaaz 1700 (?) körül készült olasz rimonpár, amelyet Abraham Szofer 1701-ben adományozott. Mesterjegye szerint Angielo Scrabello d'Este ötvös készítette Pádovában. Itáliában alakultak ki a rimon legtökéletesebb formái. Megformálásukban az ötvös minden művészi és technikai készségét latba vetette. Mind a forma, mind a tecnikai kivitel tökélye bámulatra méltó ezen a remeken is, amelynek analóg példányát a jeruzsálemi Israel Museum őrzi. A részleteiben miniatűrszerűen finoman megmunkált, háromemeletes rimon az európai ötvösség kimagasló alkotásai közé tartozik, a barokk fény-árnyék hatását kiaknázó lendületes formaadásban éppúgy, mint a kagylódíszek kapcsolódásainakvariációiban, a rácsos erkélyekkel záródó fülkékben a jeruzsálemi szentély apró, aranyozott öntött tárgyainak ábrázolásában.

Ausztriával és Németországgal a magyar zsidóságot a legújabb időkig élénk családi, kereskedelmi, pénzügy i és kulturális kapcsolatok fűztek össze. Így kézenfekvő, hogy a múzeum többi rimonja - a Krivoj Rog-i, elefántcsontból készült kivételével- főleg a közép-európai ötvösség osztrák ágához kapcsolódik. Egyszerű kialakításúak, hengeres szárukon a korra jellemző stílusú vésett levéldíszítéssel, tetejükön egyszerűbb vagy gazdagabb megjelenésű, elég nagy nyitott koronával, bennük csengővel. Sok közülük bécsi mesterek munkája, melyek kevés variációt mutatnak, ami a zsidó hagyományőrzés jele is. Tetejüket plasztikus kétfejű, vagyheraldikus sas vagy a Tízparancsolat két kőtáblája zárja le.

A tárgyi emlékek a XVIII. század közepétől sokasodnak. A pesti gyülekeze rimonpárja 1754-ben készült Joseph Bőheim bécsi ötvösnél. Lehetséges, hogy később került a hitközség tulajdonába, mert ebben az időkben még nem volt hitközség Pesten. A város a törökök kiűzetése után még 100 évig nem engedett be területére zsidókat, így a hitközség megalakulsása csak 1787-től számítható. Óbudára gróf Zichy Péterné földesúri oltalma alatt 1737-től zsidó családok költözhettek. Zsinagógájukat 1738-ban említik először. Az első templom felszereléséhez tartozhatott a XVII. századi talpas pohár is, mely ma a múzeumban látható. A pohár oldalát három vésett koszorús medilionban antik harcosfej díszíti.

Az askenázi (a Németországból elszármazott) zsidók hagyománya az Éc chajim (élet fája) fölé tórakoronát (keter) vagy rimont helyez, a szefárd (a Spanyolországból elszármazott) zsidók néha sisakot helyeznek a Tóra tetejére. Az északi országokban az volt a szokás, hogy a tórasisakot szombaton, a tórakoronát pedig a többi napokon használták. A múlt század vége óta ez mindinkább feledésbe merült-
Tórakoronát a korai középkor óta említenek, de általában a XVII. századtól maradtak fenn. A korona díszítése virágos növényinda, emlékeztetve arra, hogy a koronát megelőzően a tórát virágkoszorúval övezték. Ezenkívül állatok (madár, oroszlán, szarvas, sas, leopárd), csengők, egyes díszesebb kivitelűeken drágaköves díszítés is található.

XVIII. százdban készült krakkói aranyozott ezüst tórakorona hat ágát hat, egymásra néző, ágaskodó öntött oroszlán díszíti. A budapesti múzeum többi tórakoronája részben Bécsben, részben Pest-Budán készült, történeti helyzetből adódóan az osztrák és a német zárt koronás típusúak mintájára.

A XVIII század második felétől kezdve, de különösen a XIX. században a vezető szerepet átvevő pest-budai zsidóság megrendeléseivel látta el a hazai, pesti és budi ötvösöket, akik nemegyszer főműveiket készítették el.

Swarger János Mihály a pesti céh legszínvonalasabb mesterei közé tartozott, különösen a trébelést űzte magas fokon. Munkáin rokokó és copf díszítmények keverednek egymással.

Az askenázi hagyomány szerint a tóraköpenyre láncon tóravértet (tász) akasztanak, amely színtén egy a Tórát díszitő elemek közül. A szefárdi zsidók ezt a díszítő elemet nem használják. A fennmaradt legkorábbi tóravértek a XVII század elejéről származnak, közepükön négyszuögletes kis nyílással, amelybe az ünnepjelző táblákat illesztik. A főpapi öltözet melldíszére emlékeztetnek, amelyet Izrael 12 törzsének szimbóluma gyanánt 12 színes drágakő ékesített. A tóravért formája az évszázadok során a korstílusokkal együtt változott. A legkorábbiak négyszögűek, a későbbiek fent félkörös záródásúak vagy oválisak.

Technikájuk változatos, trébelt. áttört, esetleg filigrános. A korstílusokra jellemző stilizált növényi díszítés mellett a zsidó szimbólumokat is ábrázolják rajtuk, leginkább a két kőtáblát, heraldikus oroszlánokat, Juda oroszlánjait a tóra koronát tartva, szarvasokat, az elpusztult jeruzsálemi templom két csavart oszlopát, és az emberábrázolásra is van példa (Mózes és Áron figurájában).

A Magyar Zsidó Múzeum a tóravértek gazdag sorát őrzi. A legkorábbi a Pesti Chevra Kadisa tóravértje 1754-ből, Joseph Bőheim műve. Tóraszekrény alakú, két oldalán két csavart oszlopon álló oroszlánnal, felül koronával. A múzeum legtöbb vértje bécsi mesterek munkája, főleg a XIX. század elejéről, amikor a pest-budai zsidóság jóléte ugrásszerűen emelkedett.

Különleges a részben aranyozott ezüst, egész felületén filigrándíszes, csipkézett szegélyű tóravért, közepén két oszlop között szamárhátíves, nyitható szekrénykével, bennük a törvénytáblákkal. Felette keleties jellegű, nagy nyitott, kicsúcsosodó gömbben végződő korona.

A Tóra betűit kézzel nem szabad érinteni,. ezért alkalmazzák a tóramutatót (jád). Héber neve kezet jelent; jogar formájú, kinyújtott mutatóujjú jobb kézben végződik. Hosszú láncon a tóraköpenyre akasztják. A középkorban még nem volt ismeretes, a XVI. századtól kezdve említik a források. Általában ezüstből készül, de a Zsidó Múzeum néprajzi különlegessségként egy fából faragott székely tóramutatót is őriz a XIX. század végéről. A tóramutatók fogója a stílusváltozásoknak megfelelően alakul, néha gömbös, néha kocka alakú; rúdja hengeres, csavart vagy négyszögletes lehet, drágakövekkel kirakva, esetleg zománcozva is.

A kézmosásra szolgáló kannákat és tálakat a kohanita áldás előtti szimbólikus kézmosás alkalmával használjuk. Formájuk nem tér el a világi célokra készített edényektől, nemritkán csak a héber felirat utal a rituális rendeltetésre. Ha megrendelésre készültek a kohanitajelvények, vésett vagy trébelt áldó kezek láthatók rajtuk. Szegényebb hitközségek számára ónból készültek, a tehetősebbnek ezüstből. A múzeumban látható ónból készült kétfülű tál egyszerű, valószínűleg falusi kézműves munkája lehetett a XVIII. századból.

A magyar ötvösség kimagasló remeke a XVIII. század végi Pest legjelentékenyebb ezüstművesének, id. Prandtner Józsefnek 1797-ben készített levitakancsója ( a Lévi törzs leszármazottai; a kohaniták áldása előttszimbolikusan megmossák az áldó kezet).

A múzeum birtokában lévő serlegek (kiddus serlegek, a szombati és az ünnepeket köszöntő boráldás serlegei), poharak gazdag sorozata a XVII. század végétől napjainkig tartó időszakot öleli fel. Az itt látható tárgyak többsége a híres németországi ötvösközpontból (Augsburg, Nürnberg) származik, de osztrák, magyar, lengyel és orosz is van köztük. Ezek a tárgyak gyakran világi rendeltetésűek voltak, de héber felirataik szerint később rituiális célokra használták őket. A talpas "szőlyőfőpohár" a nünbergi Georg Müller (1624-1660) munkája, vagy az ugyancsak nürnbergi, 1609.ben mesterré lett Hanss Reiff kétsoros, magas trébelésű, kagylódíszes fedeles kupája kiemelkedő darab. 

Rituális célra készült Varsóban a XVIII. században az egyiptomi tíz csapás ábrázolásával díszített hólyagos pohár, valamint az orosz ötvösség jellegzetets technikájával, a iellóval ékesített, 1804-ben Moszkvában készült pohár.

A gyűjtőperselyeket legtöbbször a Bikur Cholim (szegény betegeket támogató egyesület) és a Chevra Kadisa ( a halottakkal és a temetéssel foglalkozó szent egylet) csináltatja a betegek és az elhunytak hozzátartozóinak megsegítésére.

A fűszertartó, amely a zsidó kultikus tárgyak között a leggazdagabb fantáziával kialakított, a Hávdálá (szombatbúcsúztató) szertartás elmaradhatatlan kelléke. A Hávdálá mirtuszból, fahéjból és más édes fűszerekből készített keverék, amelyet az e célra készített tartóban (beszámim) őriznek.

A fűszerek használata már az első századból ismert, de a fűszeratrtók formája Németországban fejlődött ki a középkor folyamán. Beszamim használatára az Énekek énekének 5:13. verse utal: "Orcái mint fűszeres virágágyak, illatszerekkel teli tornyok". A fűszertartók anyaga leginkánbb ezüst, de ónból, rézből, fából is készülhetnek. Írásos forrás említi, hogy a XV. század egyik leghíresebb rabbijának, a regensburgi Israel Isserleinnek (1390-1460) már volt az otthonában fűszertartója. A legkorábbi darabok torony alakúak. Ez a hagyományos, egyben leggyakoribb forma, talán a középkori őrtorony mintájára, emeletein áttört erkélyekkel, nyitható ablakokkal, tetején zászélóval, néhány tornyon órát és és őrőket is elhelyeztek. A Zsidó Múzeum egész sorozat torony alakú fűszertartót őriz.

Lengyelországban és Kelet-Európában kedvelt a naturalisztikus gyümölcs formájú, miniatűrszerűen kialakított fűszertartók.

Az újév, a Rosh Hásáná, a magába szállás, a lélekvizsgálat, a bűnbánat ünnepe. A bűnbánatra leginkább a kos szarvából készített kürt (sófár) hangja szólítja fel a gyülekezetet az újévi Istentiszteletre. A kürt többnyire díszítetlen, legfeljebb végei cakkozottak, de héber felirat lehet rajtuk. A bűnbánat idejét az engesztelés napja, a zsidóság legnagyobb ünnepe, a Yom Kippur zárja le. Ismét megszólal a sófár, melynek hangja Izsák áldozatára emlékeztet, és a bűnök megbocsátását hirdeti. Újév napján a Kiddusnál családfő, egy mézbe mártott almaszeletet nyújt a család tagjainak. Az ünnepek hagyományos öltözete a fehér vászonból készült halotti ruha (kitli), amit derékban csatos öv fog össze.

Az Exodus 16:23. verse írja elő a betakarítás ünnepét. A Szukkot a három nagy zarándokünnep egyike. Mózes harmadik könyvének 23. fejezete a lombos sátrakban való tartózkodásra szólítja fel a zsidókat ("sátrakban lakjatok hét napig"). A lombsátort szimbolizálja az etrog és a luláb. Az etrog egy citrusgyümölcs, amit a külön e célra szolgáló edényben tartanak. Az ünnepi csokrot, a lulábot pálmalevelekből, mirtusz- és szomorúfűzágakból kötik.

A XIX. századi magyar kerámiagyártásban nagy szerepet játszott a tatai eredetű Fischer család. Fischer Mór tatati fazekas 1839-ben alapította a mai világhírű herendi porcelángyárat, amely eredetileg keménycserépüzem volt. 1844-től indult virágzásnak az akkor még kis porcelángyár, amely a század második felében magas művészi szinvonalú, kézi festésű, sajátos motívumkinccsel rendelkező stílust alakított ki magának.

A magyar kerámia történetében is fontos szerepet játszik a Zsidó Múzeum herendi szédertálsorozata, mely jól mutatja a gyár XIX. század közepi, sokféle irányból összetevődött stílusának alakulását. A legkorábbi a harmincas évek végén még keménycserépből készült, ovális formájú, áttört, rozettás peremű reliefes virágfüzérrel, ovális medalionokban a széder szetrtartás mozzanataira utaló feliratiokkal.

A zsidó hitélet szoros velájárói az imakönyvek. Az imakönyveket értékes borításokkal látták el, bársonyba, bőrbe, gazdagabb családok nemritkán ezüstbe köttették. Múzeumunkban látható imakönyvek a XVII századtól a XX. század fordulójig tartó időszakból származnak. Legrégebbi (XVII szd.) az Amszterdamban készült trébelt ezüst kötésű, bibliai jelenetet ábrázoló imakönyv.

A reggeli imánál a férfiak az imaszíjat a homlok közepére és a bal karra csatolják. Ezek tartására szolgál a leginkább bőrből készült tefillintokok. A múzeumban látható tok ezüstből készült.

A szombat a zsidók számára a Biblia által előírt ünnepnap. A hét legfontosabb ünnepnapja, amely pénteken a naplementével kezdődik. A szombati gyertya, (korábban olajmécses) a zsidó otthon szimbóluma, meggyújtásukkal kezdődik az ünnep. Régebben mécseseket használtak erre a célra, melyeket zsidó szimbólumokkal díszítettek, majd kialakult a hat-, nyolc-, tízszögletű csillag alakú mécses. Az ilyen szombati mécses itt látható legkorábbi példánya a a XIV. századból származik, Dávis-csillag alakú. Az ilyen olajmécseseket hosszú láncon függ az asztal felett. Ezek a mécsesek többnyire sárgarézből, bronzból készültek, de a XVII. és XVIII. századtól kezdve jellemzőbé vált az ezüstből készített, díszes olajmécses.

A XIX. századtól gyertyák kerültek használatba, így a szombati olajmécses eltűnőben van.

A szombat megszentelése a felgyújtott lámpa fényében elfogyasztott ünnepi étkezéssel folytatódik, a borra mondott áldással a kiduspohár felett.

 A Magyar Zsidó Múzeum vallási, templomi és magánkegyszerekből álló ötvösanyaga a gyűjtemény számban is legnagyobb, jelentőségében a többit messze felül múló része, az európai tsidó gyűjtewmények között pedig legelőkelőbb helyre tarthat számot.

www.or-zse.hu/dvar/dok/schoner-toradisz-2005.htm