Ámos Imre

amos_imre_almodo_rabbi_dreaming_rabbi_1938.jpgamos_imre_hajnalvaras_1939.jpg__mos_Imre___tokhaj__.jpg

ÁMOS  IMRE

Festő. 1927-től 1929-ig a budapesti műegyetemen, 1929-35-ben a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dícsérő elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok c. képével első díjat nyert. 1935-ben feleségével, Anna Margittal együtt kollektív kiállítása volt az Ernst Múzeumban. Ebben az évben a Lipótvárosi Kaszinó Ruszt-díját kapta és a Munkácsy Céh tagja lett. 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) választotta tagjává. Ettől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott.


1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos a Délvidéken, majd a keleti harctéren. 1944 nyarán Németországba hurcolták, feltehetően szászországi táborban pusztult el. Emlékkiállítása volt 1958-ban a Magyar Nemzeti Galériában, majd Szegeden, Pécsett és Győrben. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétől Chagall hatására az álomszerű, asszociatív jelenítés jellemzi (Öreg templomszolga a mennyországra gondol, Álom a medvetáncoltatóról stb.). A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeirôl (Sötét idők sorozat, Menekülő, Háború stb.).

(http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/a/amos/index.html)

(http://mek.oszk.hu/05400/05495/html/erdekes.htm)

 Múzeumpedagógiai foglalkoztató füzet ...
Mesepedagógiai műhely tt. A foglalkozások 2014 őszén z&aacut ...
További cikkek
Eseménynaptár
2014. November « | »
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Banner file not found.
Hitközségi hírek