A magyarországi zsidóság története

Több sírkő bizonyítja, hogy a római Pannónia provincia területén, már a II-III. században éltek zsidók. Hászdáj ibn Sáprut levele valószínűvé teszi, hogy a IX-X. században már nem csak vándorló kereskedők, hanem letelepedett zsidók is laktak az ország területén.

         A zsidók egészen 1093-ig háborítatlanul éltek az ország területén, ekkor hozott Könyves Kálmán vegyes házasságot korlátozó és a vasárnapi munkát szigorúan tiltó törvényeket. A zsidók letelepedését csak a püspöki székhelyeken engedélyezte, de a későbbiekben a szabad királyi városokban is letelepedhettek. Ennek ellenére a zsidók az ország gazdasági ügyeinek intézésében továbbra is fontos szerepet játszhattak. Az Aranybulla (1222) megtiltotta ezt. 1231-ben megerősítették az Aranybulla tiltó rendelkezését, valamint bevezették az 1215-ös lateráni zsinat határozatait a zsidók öltözködéséről és tulajdonviszonyairól.

      Az egész Európát jellemző zsidóüldözés itt nem volt jellemző, már csak azért sem, mert az új ország építése, majd újjáépítése során a királyoknak szükségük volt a zsidók gazdasági szakértelmére és adójára. Néha kiűzték ugyan a zsidókat egy-egy- ugyancsak betelepült polgárok által lakot- városból, de hamar visszaengedték őket. Csupán az Anjou-házból származó Nagy Lajos alatt kellett elhagyniuk egy időre az ország egész területét (1360-1364). Amikor Nagy Lajos visszaengedte őket az országba, elődei gyakorlatának megfelelően saját oltalma alá helyezte őket. Ebben az időben is sokan vándoroltak ide nyugatról, ahol az 1381-es pestisjárvány alatt folyamatosak voltak a kútmérgezési vádak és a vérvádak.

      Luxemburgi Zsigmond király alatt – bár részben korlátozták a zsidók jogait-, megengedték, hogy néhány nemesi birtokon is letelepedjenek a királyi városok mellett. A nyugati üldözés azonban olyan erős kisugárzású volt, hogy alóla az Európa nagy részén uralkodó Zsigmond magyar király és német-római császár sem vonhatta ki magát.

      Mátyás király alatt javult a helyzet. Ő a keresztény zsidó-bíró helyett zsidó prefektust nevezett ki, aki minden, zsidókat illető kérdésben dönthetett. Ez a középkori magyarországi zsidóság virágkora volt, amelynek építészeti emlékei (részben betemetve) ma is megtalálhatók a budai királyi várban. Mátyás király halála után újra fellángolt a zsidóüldözés, vérvádak nyomán többször is máglyára küldték a zsidókat.

      Amikor Nagy Szulejmán török szultán elfoglalta Budát, a város zsidó lakosságának egy részét magával vitte a Török Birodalom területére. A három részre szakadó Magyarországon a törökök által megszállt területekre is lassan visszaszivárgott a zsidó lakosság. Az ún. királyi Magyarország területén azonban még mindig rossz helyzetben voltak, míg Erdélyben a reformáció, a Biblia olvasása nyomán toleráns, zsidóbarát megnyilvánulásokra került sor és nem történtek pogromok.

     Amikor a törököket kiűzték, a Hódoltság-béli zsidók is a birodalom területére távoztak. Ezt követően az egész ország Habsburg-uralom alá került, a megüresedett országrészekre a szomszédos országokból zsidó betelepülők is érkeztek, akik az új törvények értelmében nem költözhettek városokba. Az új körülmények között a zsidók főleg a nemesség birtokainak igazgatásába és kis falvak kereskedelmi ellátásában vettek részt.

Mária Terézia az ország területén élő zsidókra megtűrésükért új, nagy összegű adót vetett ki.

     II. József rendelte el, hogy a zsidóknak német vezetéknevet kell felvenniük (héber neveik helyett). Hozzá fűződik az úgynevezett "türelmi rendelet", amely a zsidók polgáriasítását célozta, komoly előnyökkel és hátrányokkal bírt a zsidóságra nézve.

A XIX. század elején, a reformkorban a haladó nemesség sok egyéb hasznos újítás mellett a magyarországi zsidóság egyenjogúsítását is célul tűzte ki, ami az országgyűléseken gyakran került szóba, de a törvény még sokáig váratott magára.

     A zsidók a részben általuk megteremtett ipari és kereskedelmi fellendüléssel fokozatosan bekerültek az ország gazdasági életébe. Fennmaradtak ugyan korlátozó rendelkezések is, de ezek az új viszonyok között már nem bírtak olyan jelentőséggel.

     1840-ben kimondták, hogy a zsidók szabadon az ország egész területén - a bányavárosokat leszámítva- bárhol letelepedhetnek, gyárakat állíthatnak, kereskedhetnek. A Habsburg- birodalom többi tartományából, ahol jóval kedvezőtlenebbek voltak a viszonyok, sok zsidó bevándorló érkezett ekkor Magyarországra, ahol Európa egyik legnagyobb létszámú közössége alakult ki-

      Az 1848-49-es magyar szabadságharcban a zsidó lakosság már olyan magától értetődően vett részt, arányszámát jóval meghaladó mértékben, hogy a szabadságharc leverése után külön hatalmas hadi hadisarccal büntették az egész magyarországi zsidóságot. A Habsburg császár és Magyarország közti Kiegyezést követően 1867-ben megszületett az emancipációs törvény a zsidók egyenjogúsításáról, polgári és politikai jogok tekintetében.

      1868-ban megtartották a magyarországi zsidó kongresszust szervezeti kérdésekről, amelynek nyomán a magyarországi zsidóság két részre szakadt: a kongresszus határozatait elfogadókra (neológok), és a kongresszus határozatait elutasítókra (ortodoxok). Akik a vitában nem foglaltak állást, a status quo álláspontjára helyezkedtek.

      Az ezt követő évtizedekben - Európa más országaihoz hasonlóan - a magyarországi zsidóság is megmutathatta a világnak az évszázadokon keresztül kényszerűen visszafogott és ekkorra felszabadított alkotóerejét. Ennek az egyik tanúja a múzeumunk mellett álló pompás épület, a híres Dohány utcai zsinagóga.

      A gazdasági, tudományos és művészeti életben jó néhány zsidó talált lehetőséget a megélhetésen kívül önkifejezésre is. Ők alakították ki a tradicionális életvitelt folytató falusi zsidóság mellett a számos önálló jellegzetességgel bíró városi, Budapesten pedig nagyvárosi magyar-zsidó kultúrát.

     1895-ben a magyar országgyűlés a zsidó vallást "bevett vallásnak" nyilvánította, azaz a többi felekezettel egyenrangúnak nyilvánította. Ugyanebben az évben törvényt hoztak a polgári házasságról, amely a zsidó-keresztény vegyes házasságok lehetőségét nyitotta meg.

      Ilyen környezetben született Herzl Tivadar, a politikai cionizmus atyja, Izrael állam megálmodója. Ezzel szemben az asszimilációs irányzat velejárója volt, hogy egyre több zsidó vallotta magát magyarnak. A különféle nemzetiségek lakta országrészekben a zsidó vallású lakosokat- más lehetőség híján - magyar nemzetiségűnek írták be a statisztikába. A magyarosodás folyamatán még a Tiszaeszlári vérvád és Istóczy Győző Antiszemita Pártja sem tudott változtatni.

     Az első világháború, illetve a trianoni sokk után rendkívül megerősödött az antiszemitizmus Magyarországon. 1920-ban megszületett az első korlátozó törvény az ún. numerus clausus, majd 1938-tól kezdve egyre jogfosztóbb, kifejezetten rasszista zsidótörvények léptek életbe. A második világháború idején hatszázezer magyar állampolgárságú zsidót gyilkoltak meg, többségüket Auschwitzban és más haláltáborokban. A vidéki zsidóság szinte teljesen megsemmisült, sok, addig virágzó közösségnek hírmondója is alig maradt.

     Ma hazánkban a zsidóság nagyobb része Budapesten él. Közösségi intézményei, templomai, iskolái (köztük Közép-Európa egyetlen rabbi képző intézete), kulturális és szociális hálózata, szervezetei az utóbbi években születtek újjá, a fasizmus és a kommunizmus zsidó- és vallásellenes rendszereinek évtizedei után.

 Tóraszekrény-függöny restaurálása ...
Audio guide a múzeumban     ...
További cikkek
Eseménynaptár
2014. Július « | »
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Banner file not found.
Hitközségi hírek